Csehországnak meg kell erősítenie kapcsolatait Kínával

Csehországnak meg kellene erősítenie kapcsolatait Kínával és nem szabadna felesleges akadályokat gördítenie a kapcsolatok fejlesztése elé – jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök csütörtök este Prágában, amikor részt vett a kínai nagykövetség ünnepi fogadásán.

„Nagy érdeklődéssel figyeljük az önök országának fejlődését, és azon vagyunk, hogy pozitív és baráti kapcsolatokat alakítsunk ki országaink között” – mondta beszédében a cseh államfő. Hozzátette: reméli, hogy a sikeres gazdasági fejlődést Kínában a politikai és a társadalmi életben is pozitív változások fogják követni.

„Nyitásra van szükség az országaink közti kapcsolatokban, s nem arra, hogy felesleges akadályokat emeljünk” – hangsúlyozta Klaus, aki erőteljesen szorgalmazza Prága szorosabb együttműködését Moszkvával és Pekinggel is.

Csehországban nemrégiben nyílt vita robbant ki arról, hogyan kellene a cseh diplomáciának Oroszországhoz és Kínához viszonyulnia. A vitát az váltotta ki, hogy Petr Necas miniszterelnök kijelentette: a dalai láma, illetve a Pussy Riot aktivistáinak cseh politikusok általi támogatása kárt okozhat az ország exportjának. Necast e kijelentése miatt heves támadások érték. Karel Schwarzenberg külügyminiszter és a koalíciós TOP 09 párt elnöke felrótta Necasnak, hogy „olyan országok előtt hajtott fejet, amelyekről mindnyájan tudjuk, hogy megsértik az emberi jogokat”.Kína prágai nagykövete leszögezte, hogy Peking folytatni fogja reformpolitikáját és „lényegi” változások várhatóak a kommunista párt vezetőségében és a kormányban is.

„Csehország vezetésében szintén alapvető változások várhatóak” – válaszolt Klaus a diplomatának a januári államfőválasztásra célozva. „Remélem, hogy az államfőcsere Csehországban hasonlóan pozitív lesz, mint a kínai változások” – jelentette ki Klaus, aki tíz év után jövő tavasszal távozik a köztársasági elnöki tisztségéből.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »