Plagizált a volt oktatási miniszter

Plagizált Ioan Mang volt román oktatási miniszter, aki ezt a vétséget több tanulmányában is elkövette – állapította meg a plágiumügyek kivizsgálására hivatott román országos etikai bizottság a Mediafax román hírügynökség értesülése szerint.

A hírügynökség úgy tudja, hogy a grémium nem hozhatja nyilvánosságra hivatalosan a döntést, amíg erre nem kap jóváhagyást az oktatási minisztériumtól. A testület Mang több tudományos dolgozatát vizsgálta, amelyekkel kapcsolatban feljelentés érkezett plágiumgyanú miatt.

Romániában Victor Ponta miniszterelnökkel szemben is felmerült a plágium gyanúja. Őt felmentette a szóban forgó etikai bizottság, amelynek összetételét éppen Mang utóda, az ideiglenesen kinevezett Liviu Pop miniszter változtatta meg. Azt követően tette ezt, hogy a testület napirendre tűzte Mang ügyét.

Másik két testület azonban, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága és az egyetemi címeket és okleveleket hitelesítő országos tanács elmarasztalta Pontát. Szerintük a miniszterelnök szabálytalanul idézett más tudományos munkából úgy, hogy 307 oldalas doktori disszertációjának 85 oldalát szó szerint kimásolta.

Ponta szerint a törvényes előírások szerint egyedül az országos etikai bizottság illetékes dönteni a plágiumügyekben, és a személye ellen irányuló politikai támadásnak minősítette az ügyet.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »