Már két hete hallgat Traian Băsescu államfő

Több mint két hete nem állt nyilvánosság elé Traian Băsescu. Az államfő kedden rendezkedett be újra a Cotroceni-palotában, és elemzők arra számítottak, hogy ebből az alkalomból sajtónyilatkozatot tesz.

Egyelőre a román média szerint Băsescu bizalmasai sem tudják, mikor töri meg a csendet az államfő és mi a magyarázata a hallgatásának.

Az államfő akkor sem szólalt meg, amikor az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a leváltásáról szóló referendumot. Hallgatott akkor is, amikor az erről szóló határozatot tudomásul vette a parlament, majd a határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Traian Băsescu államfői tevékenységéről eddig csak annyit lehet tudni, hogy kedden aláírta a korábbi tanácsadóit tisztségükbe visszahelyező elnöki dekrétumokat.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »