Timosenko már gyilkossági ügybe is keveredett?

Az ukrán főügyészség úgy gondolja, hogy mára elegendő alapinformációt sikerült összegyűjteniük ahhoz, hogy vádat emeljenek, a jelenleg hét évnyi börtönbüntetését töltő Julija Timosenkó volt kormányfő ellen, Jevhen Scserbany üzletember és parlamenti képviselő megölésében való bűnrészességért – adta hírül a Segodnya ukrán napilap. A feltevés, hogy Timosenkó bűnrészes lehet, tavaly októberben tudódott ki.

Rinat Kuzmin főügyészhelyettes elmondta, hogy a német orvosok nyolc hét nyugalmat írtak elő Timosenkónak a börtönkórházban, ami szeptember második feléig tart, addig pedig a főügyészség nem emel vádat, de amint az orvosok azt lehetővé teszik, megteszik a szükséges lépéseket, és vádat emelnek a volt kormányfő ellen.

Scserbany meggyilkolására felbérelt személyek és a gyilkosságot finanszírozók ellen már korábban megkezdte az ügyészség a nyomozást, és annak eredményei teszik lehetővé a vádemelést Timosenkó ellen. Jevhen Scserbanyt, feleségét és egy munkatársát 1996-ban, a donyecki repülőtéren lőtték agyon.

Ebben a gyilkossági ügyben azonban nem Timosenkó az egyetlen politikai szereplő aki érintett lehet, ugyanis jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban pénzmosásért és zsarolásért elítélt Pavlo Lazarenkót is meg kívánják hallgatni, aki 1996 és 1997 között volt Ukrajna miniszterelnöke. Lazarenkót, Timosenko volt patrónusát tartják egyébként minden idők legkorruptabb ukrán politikusa. A főügyészhelyettes szerint, olyan vállalatok fizették ki a bérgyilkosokat, amelyek Timosenkó és Lazarenkó felügyelete alatt álltak.

Gerő Mária

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »