Pásztor: nincs szükségünk a Belgráddal való konfrontációra

“Annak ellenére, hogy pártunk a Vajdaság autonómiájával kapcsolatos álláspontját évek óta nem változtatja, be kell vallanom, számomra nem világos, mit jelent az a vajdasági front, amiről Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke beszél”, nyilatkozta a Frankfurtban megjelenő Vestinek Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági parlamenti képviselője azon bejelentés kapcsán, hogy alakulóban az úgynevezett autonomista front.

“Nem csatlakoztunk, nem is tárgyaltunk azokkal a pártokkal, amelyek felvetették ezt a kérdést, így nem is nagyon világos előttünk, hogy miért csinálják”, magyarázta Pásztor, s hozzátette, semmit sem kaptak eddig írásos formában, s így nem tudja, pontosan miről is van szó.Čanak azon állítása kapcsán, miszerint ő ezt Vajdaság érdekében teszi, Pásztor kiemelte, véleménye szerint nem ez a módja, inkább tárgyalásokra van szükség Szerbia és a tartomány között.

“Nincs szükségünk a Belgráddal való konfrontációra olcsó politikai haszonszerzés céljából”, üzente, s hozzátette, nem látja okát annak, miért ne működhetnének együtt az új szerbiai kormánnyal.

“Az, hogy az előzőeket demokratáknak hívták, most pedig a haladók vannak hatalmon, semmit nem jelent. Vajdaság most nem használja a számára az alkotmány által szavatolt hatásköröket, mert bizonyos törvényeket nem alkalmaznak. Egyes dolgokkal kapcsolatban megegyeztünk, mások pedig nem működnek”, hangsúlyozta Pásztor Bálint.

Mint mondta, nem hiszi, hogy rendbontásokra kerülhetne sor Vajdaságban, úgy értékelvén, hogy Čanak kezdeményezése csak “porhintés”, mert nem hiszi, hogy manapság bármelyik szervezet vagy politikai párt Vajdaság Szerbiától való elszakadása mellett tenné le a voksát.“Íly módon semmit sem lehet elérni. Az a fontos, hogy Vajdaság megkapja eredeti hatásköreit, de az, hogy Újvidéket fővárosnak nevezik vagy sem, teljesen lényegtelen”, hangsúlyozta Pásztor, s hozzátette: “Számunkra az a fontos, hogy az emberek jobban éljenek”.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »