Megvan a kereszténydemokraták elnökjelöltje

Sajtóértesülések szerint nem hivatalos egyeztetéseket folytatott a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a Híddal és az SDKÚ-val a 2014-es államfőválasztásról.

Pavol Abrhan, a KDH alelnöke leszögezte, amíg pártja nem dönt a köztársaságielnök-jelölt kérdésében, nem is folytathat hivatalos tárgyalásokat a többi ellenzéki erővel. Elárulta, a KDH-n belül Pavol Hrušovský volt párt- és házelnök neve merül fel a leggyakrabban mint lehetséges jelölté, de eszmecsere folyik Ján Čarnogurský alapító pártvezetőről és egykori miniszterelnökről is, aki jelezte, készen áll a jelöltségre.

Pavol Abrhan üdvösnek tartaná, ha az ellenzéknek még idén sikerülne dűlőre jutni az államfőjelöltet illetően. Nem osztja Lucia Žitňanská (SDKÚ-DS) véleményét, aki szerint az elnökválasztás a jobboldal új vezéralakját is megteremtheti.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »