Fidesz: Magánvélemény volt a határrevíziós nyilatkozat

Kőszegi Zoltán fideszes parlamenti képviselő „feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot” az EMI-táborban – közölte a Fidesz szóvivője szerdán az MTI kérdésére.

Selmeczi Gabriella ezt azután tudatta, hogy a Népszabadság kedden – idézve a Krónika című erdélyi lapot – azt írta: a fideszes Kőszegi Zoltán szerint akár már nyolc év múlva fel lehet vetni a határrevízió kérdését.

A politikus a vasárnap véget ért, nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként működő EMI-táborban nyilatkozott így a székelyföldi Borzonton, amikor egy pódiumbeszélgetés során a hallgatóságból valaki felvetette, hogy miért autonómiáról, és miért nem Trianon revíziójáról esik szó. A Fidesz parlamenti képviselője úgy vélte, ha pártja tovább tud erősödni, és Magyarországot gazdasági és más tekintetben is sikerül erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdéseit – Kőszegi Zoltán meglátása szerint ez akár már nyolc év múlva megtörténhet – olvasható a Népszabadságban.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »