Lefelé veheti az irányt az olajár

Az IEA tanulmánya szerint jövőre nyomás alá kerülhet az olajfogyasztás a lassuló globális gazdasági növekedés, valamint a tartósan magas árak miatt. A jövő évben kissé kedvezőbb makrokilátásokat pedig ellensúlyozhatja például a japán atomenergia kapacitások újjáépülése. Az idei olajkereslet várakozást ennek ellenére napi 900 ezer hordóra emelte az Energiaügynökség, jövő évi előrejelzést azonban 1 millióról 800 ezer hordóra szűkítette.

Az olaj ára jelenleg főképp a geopolitikai és időjárási tényezők miatt emelkedik, mely a szíriai és iráni konfliktus esetleges enyhülésével, illetve a hurrikán szezon végeztével kiárazódhat. Utóbbi tényező ugyan még hetekig befolyásolhatja az olajárat, ennek ellenére hamarosan fordulatra számítunk a közel két hónapja tartó emelkedést követően. Az amerikai könnyűolaj (WTI) hordója a 96,6 dolláros 200 napos mozgóátlag alatt lefordulhat, és a 85 dolláros szint felé veheti az irányt.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »