Feljelentik a kormányfőt

Sorin Blejnar, az Országos Adóhatóság volt vezetője az ügyészségen jelenti fel Victor Ponta miniszterelnököt és a Szociáldemokrata Párt fontosabb vezetőit, mert azok folyamatosan fenyegetik őt. Hangsúlyozta: nem ijed meg a kormányfőtől, de felkéri, hogy többé ne gyakoroljon nyomást az ügyészekre.

Sorin Blejnar sajtótájékoztatóján kijelentette, az USL vezetőinek egy része folyamatosan fenyegette őt, és megpróbálták korruptnak beállítani. Legfőként Victor Ponta próbált meg nyomást gyakorolni az ügyészekre, hangsúlyozta Blejnar, rámutatva, hogy olyan bűnvádi dossziékban is szerepel a neve, melyekhez semmi köze. Hozzátette, ő tisztességes ember, de valószínűleg zavart valakiket, mivel az ANAF ellenőrzései az egész politikai osztályra kiterjedtek. Sorin Blejnar elmondta, az adóhatóság ellenőrizte többek között, Dan Şovát és Robert Negoiţát is.

Kitekintő / Bukaresti Rádió

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »