Alkotmányellenes a német választási törvény

Alkotmányellenesnek nyilvánította a Szövetségi Alkotmánybíróság a német választási törvényt. A testület úgy véli, az „számos tekintetben sérti az egyenlő választójog elvét, és a politikai pártok egyenlő esélyhez való jogát.” Egy évvel a következő parlamenti választások előtt a bírák így ismét hatalmas kihívás elé állították Angela Merkelt és a koalíciót.

A szövetségi kormány gyorsan reagált a döntésre. „A koalíció már augusztus második felében kész elkezdeni a tárgyalást az SPD, és a Zöldek képviselőivel az új választási törvényről” – nyilatkozta Günter Krings, a CDU/CSU parlamenti frakciójának helyettes vezetője. Az ellenzék várhatóan nem fogja megkönnyíteni a kormány dolgát. Thomas Oppermann, az SPD elnökének nyilatkozata is erre figyelmeztet: „A koalíció megkapta megérdemelt büntetését, amiért visszaéltek a választási törvénnyel, hogy ezáltal védjék saját hatalmukat.” – számol be a Spiegel.

Kuzma Csilla

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »