Gazdaságpolitikai ajánlásokat tett közzé az Európai Tanács

Az Európai Tanács július elején adta közre a tagállamoknak szóló ajánlásait, amelyek közül a magyaroknak szólóban sem tartózkodnak a munkahelyteremtő intézkedések ösztönzésétől. Az ajánlásban többek között megfogalmazódik, hogy az alacsony jövedelműeket sújtó adóreform ellensúlyozására nem voltak elegendőek az eddigi gazdaságpolitikai intézkedések. Az újonnan ismertetett munkahelyvédelmi akciótervről azonban elmondható, hogy járulékcsökkentései talán pozitívan hatnak majd a magyar munkaerőpiacra.

Az Európai Tanács az „Európa 2020” törekvéseivel összhangban közzétette ajánlásait a tagállamok számára, hogy a gazdaságpolitikák fokozott összehangolásával elérhetővé váljon a foglalkoztatás problémainak orvoslása és a fenntartható növekedés célkitűzése.

A Magyarország 2012. évi nemzeti reformprogramjáról és Magyarország 2012–2015-ös időszakra vonatkozó konvergenciaprogramjáról szóló ajánlás részét képező foglalkoztatáspolitikát érintő megállapítások szerint hazánkban szükség van a nők munkaerő-piaci helyzetének, valamint a hátrányos helyzetű csoportok oktatáshoz történő hozzáférésének javítására, a korai iskolaelhagyókat célzó stratégia kialakítására, és az alacsony jövedelműeket sújtó adóterhek hatásainak csökkentésére. A magyar adóreform alacsony jövedelműekre gyakorolt hatásainak ellensúlyozására bevezetett gazdaságpolitikai intézkedések a Tanács szerint nem járultak hozzá a foglalkoztatottság növeléséhez, ám pozitívan értékelték a munkát terhelő adók foglalkoztatásbaráttá alakítására irányuló törekvéseket.

A Tanács szerint hazánk tett már apró lépéseket a nők munkába állását segítő rendelkezések tekintetében, ám további megoldandó feladatként felhív a gyermekgondozási és iskolára felkészítő létesítmények bővítésére, amelyek megfelelő eszközök lehetnek a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására.

Az ajánlás közzététele előtt négy nappal Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette a munkahelyvédelmi akciótervet, amely – egyéb lényeges pontjai mellett – a nők foglalkoztatási rátáját a gyesről és a gyedről visszatérők után fizetendő járulékok kedvezményessé tételével kívánja növelni. E szerint az elhelyezkedést követő első két évben nem kell majd járulékot fizetni a munkáltatóknak, harmadik évben pedig csak a jelenlegi felét kötelesek befizetni a gyesről, gyedről visszatérő nők után.

A Tanács a korai iskolaelhagyókat érintő aggodalmára egyfajta válasz lehet, az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett, augusztus 1-ig benyújtható pályázat, amely nagy valószínűséggel segít gördülékenyebbé tenni majd az oktatást korán elhagyók, illetve általában a fiatal pályakezdők elhelyezkedését, mivel a mikro-, kis és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének javítása érdekében lehetővé teszi, hogya pályázók az új munkavállalók foglalkoztatására 1-20 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhessenek.

Ez az Új Széchenyi Terv nyújtotta lehetőség, illetve a munkahelyvédelmi akcióterv, amelynek fényében például 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a képzettséget nem igénylő munkát végzők után fizetendő munkáltatói járulékot a felére csökkentik olyan változásokat eredményezhet, amelyekkel Magyarország közelebb kerülhet a munkahelyteremtő növekedés európai törekvéséhez. 

Regényi Júlia

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »