Koppenhágától-Nicosiáig: őrségváltás az EU élén

Július 1-jén új állam került az Európai Unió Tanácsának elnöki pozíciójába: Dánia átadta a stafétabotot a pénzügyi gondokkal küzdő Ciprusnak. Az első elnökségi periódusát töltő országnak olyan problémákkal kell szembenéznie, ami a politikailag és gazdaságilag is tekintélyesebb Dániának sem sikerült maradéktalanul. Cikkünkben áttekintjük a dán uniós elnökség eredményeit, örökségét illetve a ciprusi elnöki éra jellemzőit és várható kimenetelét.

A Lengyelország, Dánia és Ciprus alkotta elnöki triónak az Európai Unió történelmének eddigi legsötétebb korszakában jutott a szervezet koordinálásának nehéz feladata. Az eurózóna stabilizálása, valamint a fiskális és monetáris együttműködés mélyítése és irányítása olyan országok kezébe került, amelyek vagy nem érintettek közvetlenül a kérdésben, vagy pénzügyi gondjaik kevésbé kompetenssé tették őket.

Egyes szakértők szerint a 2012. január 1-jén hatalomra kerülő Dánia felerősített a félelmet, amely szerint a Lisszaboni Szerződés által életre hívott állandó európai tanácsi elnöki pozíció háttérbe szoríthatja az Európai Tanácsá elnöki posztját. Maguk a dán kormány tagjai is úgy vélték: kevés látványos eredményt értek el, ám elengedhetetlenek voltak az unió koordinálásának megfelelő mederben tartásához. A pozitív értékelések kiemelték az elnökség professzionalitását és pragmatizmusát, ugyanakkor kritikusai szerint Dánia a nagyobb kérdésekben – mint például az euróövezeti válság kezelése – kisebb szerephez jutott.

A meghirdetett prioritások egy felelősségteljesebb, dinamikusabb, zöldebb és biztonságosabb Európa eszméje köré épültek, a kapcsolódó feladatok magukba foglalták az európai gazdaság növekedésének ösztönzését, a munkahelyek teremtésének szükségességét, a tagállami adósságok konszolidálását megfelelő reformok bevezetésével. Az elnökség külön figyelmet kívánt fordítani a többéves pénzügyi keret (2014-2020) előkészítésére és elfogadására. A skandináv hagyományokat erősítendő prioritás volt egy zöldebb unió megteremtése, amelyet az uniós szakpolitikákban, különösen a mezőgazdasági és halászati politikában kívántak megjeleníteni, valamint törekedtek egy egységes és erős európai képviseletre az ENSZ Rio+20 elnevezésű, a környezetvédelemmel és a fenntartható fejlődéssel foglalkozó konferenciáján.

A belpolitikai viszonyok, valamint a korábbi elnökségi ciklusok sikerei és jó tapasztalatai hasonló eredmények felmutatására predesztinálták Dániát. Az ország az egész unióhoz viszonyítva viszonylag sértetlenül került ki a válságból: a munkanélküliség aránya alulmúlja az uniós átlagot (6,2 százalék a 11,1 százalékkal szemben), és az államháztartási hiány is 2 százalék alatt maradt. A kormány helyzete azonban korántsem mondható stabilnak, és egy új – a partnerekkel nem egyeztetett – adócsomagnak köszönhetően parlamenti és társadalmi támogatottsága is erősen megrogyott (a felmérések szerint 24,8 százalékról 16,1 százalékra csökkent Helle Thorning-Schmidt kormányának népszerűsége).

Az euróövezeti válság megoldásához is csupán az együttműködés fontosságának hirdetésével járult hozzá, kívülállósága miatt érdemben nem tudott hozzátenni a folyamathoz. Egyes európai hatalmak, élükön Franciaországgal, eleve nehezen viselték volna egy nem érdekelt állam részvételét a tárgyalásokban.

A stafétabotot átvevő Ciprus – amely első ízben ad kommunista vezetőt az uniós elnöki székbe Dmitrisz Krisztofiasz személyében – 2008-ban vezette be az eurót, így akár érdemben is hozzájárulhatna az eurózóna megmentéséért folytatott harchoz, azonban várhatóan erre nem kerül sor. A görög válság, valamint a 2011. júliusi, a vasilikosi erőműben bekövetkezett és óriási károkat okozó robbanás erősen hátravetette a korábban prosperáló ciprusi gazdaságot, amely azóta is küszködik a kilábalással. A ciprusi pénzügyi szektor sok szállal kötődik görög megfelelőjéhez, a görög válság eszkalálódását követően Ciprus GDP-jének 25 százalékával megegyező veszteséget könyvelhetett el. Mind a vállalati, mind a lakossági adósságállomány igen magas, és a turizmusból befolyó jövedelmek sem képesek tartani a lépést az egyre növekvő importigénnyel. A válság mélypontján a ciprusi kormány június utolsó hetében arra az elhatározásra jutott, hogy Oroszország mellett a pénzügyi világ trojkájához is segítségért fordul helyzetének normalizálására. A bejelentéssel Ciprus az ötödik olyan tagállammá vált, amely az unió pénzügyi mentőcsomagjára szorul, így egy igen pikáns elnökségi ciklus elébe néz.

Pedig Nicosia elnökségi programja rendkívül ambiciózus. A dán elnökség nyomvonalán haladva az elnökségi idő végére igyekszik lezárni a többéves pénzügyi keretről szóló egyeztetéseket, és még az ország elnöklete alatt elfogadtatni. Kiemelt helyen szerepel a programban az energiapolitika kérdése, különösen az energiaforrások fenntartható kezelése: Ciprus geográfiai viszonyaiból kiindulva előtérben a vízgazdálkodással. Akárcsak a dán, a ciprusi elnökség is külön figyelmet fordít a belső piac további mélyítésére egy jól teljesítő, versenyképes, növekedésen alapuló gazdaság reményében. Erősíteni kívánja az Európán belüli szociális kohéziót, és a programon belül külön hangsúlyt kap a közös európai menekültügyi rendszer felállítása is. Az uniós külpolitikát tekintve pedig, földrajzi elhelyezkedését kihasználva, a déli dimenzió államaival kíván szorosabb kapcsolatot létesíteni.

A gazdasági nehézségeken túl Ciprus dolgát a Törökországgal ápolt rossz viszony is súlyosbítja. Egyesek úgy vélekednek, hogy az Észak-ciprusi Török Köztársaság státusának rendezéséig meg kellett volna akadályozni Ciprus felvételét az unióba. Az 1974 óta török fennhatóság alá tartozó északi terület felett kialakult viták a NATO és az EU közötti együttműködést is hátráltatják. Az elnökségi időt megelőzően Törökország többször is kijelentette, hogy a ciprusi elnöki idő alatt megszakítja a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, amennyiben nem születik mindkét fél számára ideális megoldás a kérdésben. Bár sokan ennek elhagyására figyelmeztették a török kormányt, a csatlakozási megállapodást valóban visszavetheti a ciprusi félév. Franciaország mellett a török csatlakozás egyik legnagyobb ellenzőjeként a csatlakozáshoz szükséges 35 fejezetből több megtárgyalását is blokkolja Ciprus, és ezen aligha változtat majd elnöksége alatt.

A helyzet rendezését tovább nehezíti a Földközi-tengerben nemrégiben felfedezett, Leviatánnak keresztelt gázmező feletti hatalom elosztása is. A gázmezőre mint a ciprusi gazdaság gyógyszerére gondol a kormányzat, az elképzelések szerint a kitermelés 2017-ben kezdődne el, és 2019-ben már exportpiacra is szeretnének kilépni – írja az Economist című brit hetilap Európai Unióval foglalkozó blogja. A földgázzal kapcsolatos tervekben partnernek bizonyulhat az utóbbi időszakban az országgal egyre közelebbi kapcsolatot ápoló Izrael. A Törökországgal megromlott viszony még közelebb sodorta egymáshoz a két országot, és egy tartósabb együttműködés látszik körvonalazódik, amelyhez jó alapot szolgáltatna, ha Izrael Cipruson keresztül bonyolítaná gázexportját.

Ugyanakkor Ciprus nemcsak az unió, hanem a világ elismerését is kivívhatná, ha az elnökség ideje alatt a megegyezést elősegítő lépéseket tenne Törökország irányába – természetesen az együttműködésre a török félnek is hajlandóságot kell mutatnia. Nem tudni egyelőre, hogy Ciprus fel tud-e lépni eredményesen az eurózónát érintő válságkezelésben. Kérdéses továbbá, hogy az elnöknél stabilabb gazdasági helyzetben lévő államok vajon hajlanak-e olyan megoldások elfogadására, vagy akárcsak megtárgyalására, amelyek a bajba jutott elnök javaslatára kerülnek napirendre. Ciprusra mindenesetre még Dániánál is nehezebb feladat vár: az unió gondjai mellett saját helyzetén is javítania kell, különben veszteségesen zárhatja első elnöki ciklusát.