Kína lesz a Jaguar Land Rover második legnagyobb piaca

Kína rövid időn belül lehagyja Észak-Amerikát és Nagy-Britannia mögött a Jaguar Land Rover (JLR) luxusautógyár második legnagyobb piaca lesz – jósolta pénteken Sanghajban a cég vezérigazgatója.

Ralf Speth a Hszinhua hírügynökségnek azt mondta, a vállalat növelni kívánja beruházásait Kínában és bővíti értékesítési hálózatát. Megjegyezte, fejlesztéseiben is arra törekszik, hogy minél jobban kiszolgálja a kínai fogyasztói igényeket.

Speth beszámolt arról, hogy a Chery kínai autógyárral közös összeszerelő üzeme már túl van az előzetes környezetvédelmi hatósági engedélyeztetésen, építkezései jól haladnak. Hozzátette: a vegyesvállalat ugyancsak magas minőségi színvonalú, luxuskategóriás modelleket fog gyártani.

Az 1999 óta autókat gyártó Chery elsősorban viszonylag olcsó szedánjairól ismer Kínában. A JLR-rel márciusban kötött megállapodása értelmében 17,5 milliárd dolláros beruházás keretében építik meg közös üzemüket, amelyben Jaguárokat, Land Rovereket és motorokat fognak gyártani. A komplexumban egy kutató-fejlesztő központ is helyet kap. Az első kínai gyártású autók a tervek szerint 2014-ben gördülnek le a szalagról.

Speth, aki a cég vezetőivel egyhetes tanulmányúton tartózkodik Kínában, számításairól derűlátóan nyilatkozott, s úgy vélte, a kelet-ázsiai ország idővel a cég legnagyobb piacává növi ki magát.

A JLR adatai szerint 2012 első felében a cég  több mint 37 ezer autót adott el Kínában, ez a duplája a múlt évinek. A 2011. pénzügyi évben a vállalat adózás előtti nyeresége a kínai eladásoknak köszönhetően ugyancsak rekordot döntött, 34 százalékos éves növekedéssel 2,36 milliárd dollárt értek el.

A Ford 2008-ban 2,3 milliárd dollárért adta el a JLR-t az indiai Tata Motorsnak, amely az orosz és a kínai piacra összpontosítva fejleszt.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »