Ismét pofont kapott Magyarország

Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen a telefonadó, valamint a kiskereskedelmi válságadó miatt –értesült a BruxInfo bizottsági forrásból.

A telefonadó és a kiskereskedelmi válságadó miatt is megindítja az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen – értesült megbízható forrásból a BruxInfo.

A testület csütörtökön jelenti be, hogy mely tagországok ellen milyen ügyekben indít, vagy éppen léptet újabb szakaszba jogsértési eljárásokat. Úgy tudjuk, közöttük lesz a két adóval kapcsolatos eljárás megindítása is.

A telefonadót idén májusban fogadta el az Országgyűlés, eszerint július elsejétől hívásonként, és megkezdett percenként 2 forintot kell fizetni a fogyasztóknak. Június elején viszont a parlament máris módosította a jogszabályt, a magánszemélyek számára 400, a cégek számára 1400 forintos felső határt szabva az adó mértékének.

A telefonadó kifejezetten a távközlési szektorban működő cégeket érinti, így az ipar már korábban jelezte, az erről szóló törvény ugyanúgy sértheti az uniós jogot, mint a 2010-ben bevezetett telekommunikációs adó, amely jelenleg az Európai Bíróság asztalán fekszik.

Hasonló okok miatt indít kötelezettségszegési eljárást a Bizottság a kiskereskedelmi válságadó ellen is. A 2010 nyarán bevezetett átmeneti adó mértékét a kiskereskedelmi vállalkozások árbevétele alapján állapítanák meg.

Uniós források megerősítették a BruxInfo szerdai hírét, amely szerint a Bizottság csütörtökön kötelezettségszegési eljárást indít az étkezési utalványok piacán bekövetkezett változtatások miatt is. Erről részletesen itt olvashat!

Emellett a második szakaszába léphet a már korábban megindított eljárás a tojótyúkok ketrecmérete kapcsán hatályos EU-jogszabályok nem megfelelő alkalmazása, valamint a pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt is.

Részletek hamarosan!

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »