Szlovákiának betilthatják a kvótákkal való üzletelést

Komoly hiányosságokat talált az ENSZ ellenőrző bizottsága Szlovákia kvótaelosztási rendszerében, így elképzelhető, hogy az országot ideiglenesen megfosztják értékesítési jogától.

Minderre a pozsonyi környezetvédelmi minisztérium elemzése mutatott rá, mely az ország nemzetközi klímapolitikai vállalásaival foglalkozott. Az ENSZ szakértői a tavalyi év folyamán vizsgálták meg az emissziós rendszer működését az országban.

Az ENSZ elé kerülő jelentés szerint Szlovákia ugyan formálisan eleget tett nemzetközi vállalásainak, de a szlovák rendszer „sebezhető és aluldimenzionált a szakértők és pénzügyi források terén”, melyekre a működéséhez elengedhetetlen szükség van. Júliusban tovább folytatódik az ország elbírálása, s ha azon elmarasztaló döntés születik, annak súlyosabb következményei is lesznek.

Amennyiben az országot megfeddik, akkor ideiglenesen megtiltják az ország szabad kvótáival való üzletelést, míg az országnak ismét el kell ismertetnie kvótakezelő rendszerét. A minisztérium szerint mindez átlagosan tizenegy hónapig tart, s a szükséges intézkedések meghozatalához több más tárca közreműködésére is szükség van.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »