Átlagos az olajszint a Dunában

Nem történt olyan nagymértékű olajszennyezés a Dunán, mint ahogy az első pillantásra látszott. Erről Peter Žiga szlovák környezetvédelmi miniszter beszélt mai rendkívüli sajtótájékoztatóján.

„A helyzet feltérképezése, a megfigyelés során, melyet a Kis- és Nagy-Dunán folytatunk, semmilyen átlagon felüli olajszennyezési szinttel sem szembesültünk” – nyilatkozta a miniszter. Szerinte ez annak köszönhető, hogy időben lokalizálták a szennyeződést és a süllyesztett, lebegő gátakkal megakadályozták annak továbbterjedését.

A gázolaj körülbelül 18 percig ömlött a Dunába, ezalatt a folyót 13 600 liter gázolaj, azaz 13,6 köbméter olaj szennyezte be.

A tisztító munkák várhatóan 3-4 napot vesznek majd igénybe. A szennyezést a vizsgálatok jelen megállapításai alapján emberi mulasztás okozta. Žiga a környezeti és egyéb károk nagyságáról ma még nem tudott semmilyen közelebbit sem mondani, várhatóan szerdán vagy csütörtökön lesznek elérhetőek a részletes jelentések ez ügyben.

„Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy urai vagyunk a helyzetnek, négy merülő-lebegő védőgát van elhelyezve a Kis-Dunán” – tájékoztatott Žiga.

A baleset kapcsán a kiszabható büntetés akár a 168 ezer eurót is elérheti.

A gázolaj a RIVER-I tankhajóból került a folyóba, ahogy azt már korábban megírtuk. A szennyezésről a szlovák hatóságok tájékoztatták Magyarországot és a bécsi székhelyű Duna Bizottságot is.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »