Júliusra elkészül a székelyek történelméről szóló tankönyv

Jövő tanévtől közel 5500 diák tanulhat a Székelyföldi Akadémia székelységről szóló tankönyvéből, A székelység történetéből. A könyv, melyet pénteken Székelyudvarhelyen, a polgármesteri hivatal Szent István-termében mutattak be, júliusra lesz kész.

A VI–VII. osztályosoknak szóló tankönyv a székelyföldi honismereti nevelés első fontos állomása – mondta el Birtalan József, Hargita megye menedzsere. Hozzátette: ezzel a tankönyvvel lehetővé teszik annak a megismertetését, amiről eddig nem lehetett beszélni.

Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő röviden ismertette a készülő tankönyv összetételét, amelynek megírásában és tartalmi összeállításában Hermann Gusztáv, Novák Károly és Orbán Zsolt történészek segédkeztek.

„A tankönyvhöz másfél éve fogtunk hozzá, célunk pedig az volt, hogy egy olyan oktató-nevelő jellegű, általános műveltséget gyarapító anyagot állítsunk össze a VI–VII. osztályosoknak, mely a helytörténetet és a székelység történetét is magában foglalja. Hiszen miért lenne fontosabb a gyermekeknek tudni azt, hogy ki volt Marco Polo, mint hogy ki volt Kőrösi Csoma Sándor?”

A könyv jelenleg technikai szerkesztés alatt áll, hozzá munkafüzetet és kerettanterv-javaslatot is összeállítanak, a későbbiekben pedig kézikönyv formájában is kiadják a nagyközönség számára, valamint román nyelvre is lefordítják – írja a Krónika. Hat fejezetből, 22 leckéből áll a tankönyv, és a Székelyföld régészeti kincseitől, a letelepedéstől a Hunyadiak koráig, majd a világháborúktól a jelenkorig mutatja be a régiót.

A 180 oldalas tankönyv Maros, Kovászna és Hargita megyében ingyenes lesz a VI. és VII. osztályosok számára. A készítők elmondták, a távlati tervek között szerepel a könyv középiskolás, elemi szintű átdolgozása, de a www.szekelytankonyv.ro oldalon bárki ízelítőt kaphat belőle.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »