Rövidéletű észak-mali összefogás

Hiába írt alá együttműködési nyilatkozatot a Mali északi országrészét uraló tuareg nacionalisták részéről az MNLA és az iszlamista Ansar Dine, az összefogás nem tartott sokáig.

Ebben nincs semmi meglepő, hiszen ahogy korábban írtuk, a két szervezet eddig egymással is küzdött a hatalomért, ráadásul eltérő ideológiájuk miatt eleve kizártnak tűnt a közeledés. A tuareg nacionalista MNLA egy szekuláris és független Azawad-ot képzelt el (ennek megfelelően kiáltotta ki a terület függetlenségét is), az Ansar Dine ellenben nem ragaszkodik a független államhoz, ahhoz azonban igen, hogy a régióban bevezessék a saríát.

Kompromisszumként egy független és iszlamista állam létrehozását tűzték ki célul, ám a megállapodás után már néhány napon belül feszültség támadt abból, hogy a saríát milyen szigorúsággal vezessék be.

A feszültség a múlt héten fokozódott, amikor az egyik főbb északi városban, Kidalban a helyiek az iszlamisták ellen tiltakoztak, a demonstrációt azonban ez utóbbiak szétverték. Az Ansar Dine jelezte, hogy az MNLA provokációját sejti a civilek akciója mögött. Nem is kellett sokat várni, hogy a két alakulat fegyveresei összecsapjanak.

Kitekintő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »