Megvédené Ficótól a második nyugdíjpillért az ellenzék

A második nyugdíjpillér megmentéséről tárgyaltak szerdán a parlamentben az SDKÚ-DS, a Híd és az SaS politikusai, a KDH, valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) azonban nem vett részt az egyeztetésen.

Utóbbi ellenzéki párt, vagyis az OĽaNO holott ellenzi, hogy a Smer-SD ki akarja üresíteni a második nyugdíjpillért, úgy vélekedik, csak akkor csatlakozik, ha meggyőződnek róla, hogy a többi négy ellenzéki párt képes az egymás zsarolása nélkül együttműködni.

Az OĽaNO elnöke, Igor Matovič ki is jelentette, „A Smer a legkönnyebb ellenállás irányában haladva az eddig becsületes adófizetőktől akarja elvenni a pénzüket, akik pedig, eddig nem fizették rendesen az adót, csak meg-megcsiklandozza”.

Az egyeztetésen egyébként egyezség született, hogy második nyugdíjpillér tervezett módosítása elleni tiltakozás minden formáját támogatja az SDKÚ-DS, a Híd és az SaS. Elsősorban annak az állampolgári petíciónak az aktív támogatásáról van szó, amellyel meg akarják akadályozni, hogy Robert Fico kormánya a második nyugdíjpillérben takarékoskodók számára kevesebb járulék kifizetését engedélyezné a Szociális Biztosítóból, mint eddig.

Ivan Švejna, a Híd alelnöke figyelmeztetett a járulék összegének csökkentése padlóra küldheti a második pillért.

Paraméter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »