Frunda: a magyar alkotmányt szegi meg Kövér László és Németh Zsolt

Kövér László és Németh Zsolt megszegi a magyar alaptörvényt – írja a Krónika, amely kimondja, hogy a magyar kormánynak figyelembe kell vennie a határon túl élő magyar közösségek döntéseit – nyilatkozta szerdán tartott sajtótájékoztatóján Frunda György.

Az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje szerint Kövér László országgyűlési elnök, és Németh Zsolt külügyi államtitkár magatartása a magyar alaptörvény előírásaiba ütközik. Magyarország alkotmánya ugyanis kimondja, hogy a kormánynak és a parlamentnek kötelessége tiszteletben tartani a határon kívül élő magyar közösségek döntéseit, továbbá minden eszközzel támogatniuk kell azt. Mint mondta: ezzel szemben Kövér és Németh látogatása csupán a Fideszen belüli, Erdélyben különböző pártokat támogató frakciók felől érkezett gesztusnak tekinthető.

Az Agerpress tudósítása szerint Frunda úgy fogalmazott: a magyar kormánypárt két képviselőjének magatartása „a magyar közösség megosztására tett próbálkozást jelent, ezt pedig határozottan elutasítjuk”.

A politikus azt mondta: az RMDSZ már számtalan úton próbált kapcsolatot kiépíteni a Fidesszel, ugyanakkor maga Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke is arra kérte a magyarországi párt vezetését, hogy ne ossza meg a magyar közösséget. „Kövér Lászlónak tiszteletben kellene tartania az EPP szabályzatát, amely arra kötelezi a tagszervezeteket, hogy támogassák egymást és ne kampányoljanak más pártok mellett. A Fidesz és az RMDSZ is az EPP tagjai, a Magyar Polgári Párt azonban csak Kövér Lászlónak a szövetségese” – magyarázta.

Frunda úgy látja: Marosvásárhely magyar lakossága – akikhez a magyar házelnök szólni szeretne – „sokkal okosabbak, mint amennyire Kövér és barátai tartják őket”, mivel ismerik saját gondjaikat, melyeket képesek egyedül is megoldani.

„Ha annyira gerincesek vagyunk, hogy nem fogadjuk el Bukarest kioktatásait, ugyanúgy azt is visszautasítjuk, hogy Budapest és itteni szolgái minket kioktassanak. Tudjuk, mit kell tennünk” – mondta. Hozzátette: azt javasolja a Tőkés Lászlót és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) támogató Németh Zsoltnak, amikor a kisebbségi közösségeket próbája kioktatni, hogy „jó lenne, ha a magyar parlamentben is jelen lennének a magyarországi kisebbségek képviselői, amit a magyar kormány 1994-ben már felvállalt”.

Frunda hangsúlyozta: Budapest és a Fidesz osztja meg a romániai magyarságot és mindent megtesznek azért, hogy az erdélyi magyar közösség is a szlovákiai magyarok sorsára jusson, és ne legyen képviselete a bukaresti parlamentben. „Nem mi alapítottunk újabb pártokat, mi mindig azt mondtuk, hogy különböző ideológiák mentén ugyan, de együtt kell maradjunk az RMDSZ ernyője alatt.” – mondta az RMDSZ szenátora.

Ezekben a napokban Kövér László magyar országgyűlési elnök a Magyar Polgári Párt több Maros megyei kampányrendezvényén is részt vesz. Ugyancsak Erdélyben tartózkodik Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, akit az EMNP védnöke, Tőkés László hívott meg.

Krónika.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »