Megmérgeznék a romákat Nagybányán

Egy olyan elhagyott ipartelepre költöztették a Craica negyedi romákat Nagybányán, ahol korábban mérgező vegyi anyagokat tároltak.

A civilszervezetek nyílt levélben fordultak a polgármesteri hivatalhoz, az amerikai és a dán nagykövethez és az Európa Tanácshoz is feljegyzést küldtek.

Június 1-től a Craica gettó lakóit a Cuprom kombinát területére költöztették: több gyerek és felnőtt is rosszul lett az itt pangó mérgező anyagoktól. A Romani Criss, és az Egyenlő Esélyek Egyesület közös tiltakozó akciót szervezett.

A romák azt állítják, a hatóságok erővel költöztették őket a kombinát területére, azoknak akik nem akarták elfogadni az új lakóhelyet azt mondták: lerombolják korábbi házaikat és az utcán hagyják őket.

Cătălin Chereche? polgármester korábban olyan kilakoltatási értesítést bocsátott ki, amelyben az szerepel, hogy az érintett lakók házait nem bontják le erőszakkal, az érdekvédők szerint azonban ez csak a törvényesség látszatának fenntartását szolgálta.

A jelenlegi polgármester a szociáldemokrata-liberális pártszövetség színeiben indul az önkormányzati választásokon és az előzetes felmérések szerint a választók 90 százaléka őt támogatja. 2011-ben falat építtetett a romák által lakott tömbház köré. Akkor nemzetközi felháborodást váltott ki diszkriminatív lépése.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »