Elkapkodnák a Facebook-részvényeket

Piaci információk szerint az intézményi befektetők jegyzési igényei már a teljes 337 millió darabos részvénymennyiséget kiteszik, bár arról nem szól a fáma, hogy mindez a 28-35 dolláros sáv tetejére vonatkozik-e (mivel lehet, hogy a teljes mennyiséget csak pl. 30 dolláron vennék meg a befektetők). A Facebook csalódottnak tűnik, mivel a vártnál kevesebb intézményi szereplő akar részt venni a jegyzésben, a lakossági oldalról viszont amúgy is többszörös túlkereslet mutatkozik.

Felmerült emellett, hogy az Instagram megvétele miatt csúszást szenved el a részvénykibocsátás. Ha minden a tervek szerint halad, egy hét múlva már a tőzsdén kereskedhetünk a Facebook papírokkal.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »