Szép számokat hozott a Graphisoft Park

Újfent csinos negyedéves számokkal lepte meg az irodaüzemeltető a befektetőket, főként a magas kihasználtsági ráta miatt (87%), ami 2013-tól 90%-ra emelkedhet. A nettó eredmény éves bázison 50%-kal ugrott meg, 506 ezer eurót tett ki a negyedévben. A pénztermelés egyik fontos jelzőszáma, az EBITDA 9%-kal 1,9 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A bevétel gyarapodása mellett az alacsonyabb működési költségek is szerepet kaptak a kellemes üzemi/üzleti eredményben. A menedzsment tartotta a 2012-es terveket, változatlanul 7,6 millió eurós EBITDA-ra számítanak idén, ami még mindig konzervatív becslésnek számít.

Az ingatlanszektor globálisan és regionálisan továbbra sem számít vonzó szektornak. Talán éppen ennek köszönhető, hogy a Graphisoft Park árfolyama a tavaly novemberi megugrás óta lényegében mozdulatlan az 1.000 forintos szint környékén (akkor részben a menedzsment vett át az MNYP-ből visszamaradt részvényeket).

A mostani piaci hangulatban sem számítunk arra, hogy ütős befektetési sztori kerekedjen a Parkból – annak ellenére, hogy a társaság fundamentumait illetően kevés dologba lehetne belekötni.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »