Szinten maradt az alapkamat

A tegnapi napon szinten tartotta irányadó kamatrátáját a cseh központi bank. Azonban 2 tag csökkentésre, egy pedig emelésre szavazott. Indoklásuk szerint a költségvetési hiány negatívan hathat a növekedési kilátásokra. A forgalmi adó emelés jövőre magasabb inflációhoz vezethet, ám a másodlagos hatások nem lesznek jelentősek, aminek következtében lenne tér a csökkentéshez. Ennek fényében nem várunk változást rövid távon sem a cseh korona, sem a cseh tőzsdei részvények kurzusában.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »