Tovább csillognak a nemesfémek

A kedvező amerikai makroadatoktól kedvet kaptak ázsiai barátaink is. A tegnap megjelent kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index (PMI) áprilisban 53,3 pontra emelkedett a márciusi 53,1 pontról, ami immár 5 hónapja tartó emelkedő trend. A várt érték minimálisan volt nagyobb (53,6 pont), azonban ez senkit sem zavar, hiszen a tavalyi gyengébb utolsó negyedév után minden kicsi plusz bizakodásra ad okot.

Az adatok láttán immár a hitelezési környezet lazítása, – a kötelező tartalékráta csökkentésén keresztül – várat magára. A nyersanyagpiacok is enyhe emelkedést mutattak. Az arany és az ezüst piaca azonban a QE3 hajtóerejére vár, ami az erős amerikai makroadat miatt csúszik (ha egyáltalán lesz). Mi továbbra is az emelkedő trend további folytatásában bízunk mind az arany, mind az ezüst piacán. 

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »