A munkaügyi miniszter diplomájával is gond lehet

Kételyek merültek fel Szlovákiában Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter Bc. oklevelével kapcsolatban, amelyen 2002. januári dátum szerepel. A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem egykori rektora és dékánja szerint a kérdéses időszakban nem adtak ki ilyen diplomákat a jogi karon, mert nem rendelkeztek akkreditációval – írja a pozsonyi Új Szó.

Az akkori rektort, Milan Murgašt 2009-ben kizárták a Smerből. A miniszter a Sme napilap kérdésére azt nyilatkozta, nem emlékszik, mi volt szakdolgozatának témája. Richter azt állítja, további 38 hallgatótársa szerzett diplomát 2002 januárjában. 2004-ben Richtert párttársa, Mojmír Mamojka akkori dékán döntése alapján vették fel a magiszteri képzésre. Ezt 2007 májusában fejezte be, októberben pedig már a JUDr. címet is megszerezte.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »