Minimális kárpótlást kapnának a kisemmizettek

A kormányon és a koalíción belül is feszültségeket gerjeszt az a törvénytervezet, amely leállítaná a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, és az épületek értékének 15 százalékát kitevő kárpótlással szúrná ki a volt tulajdonosok szemét.

A pénzügyminisztérium által kidolgozott dokumentummal nem ért egyet Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter, aki a természetbeni visszaszolgáltatás mellett szállt síkra. 

Hasonló álláspontra helyezkedett Kelemen Hunor művelődésügyi tárcavezető is, aki a hétvégén Kolozsváron leszögezte: az RMDSZ a restitutio in integrum elv tiszteletben tartását kéri. Kormányzati források szerint „magas szintű egyeztetések” eredményeként növelték a kárpótlások felső határát 15 százalékra. A törvény elsősorban a történelmi egyházakat és kisebbségi közösségeket érintené kedvezőtlenül, ugyanis a magánszemélyek számára megítélhető kárpótlások elenyésző összeget jelentenek. Bogdan Drăgoi pénzügyminiszter 70 milliárd lejre értékelte az elkobzott és még rendezetlen ingatlanok piaci értékét, amelynek közel fele – 34 milliárd lej – a római katolikus egyházat illetné meg.

Nem ért egyet a pénzügyminiszterrel Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, művelődésügyi miniszter, aki szerint meg kell tartani a természetbeni visszaszolgáltatást. Kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen leszögezte, a koalíciós tanács mai ülésén kérni fogja, hogy az új restitúciós törvény tervezetébe kerüljön vissza a természetbeni viszszaszolgáltatást lehetővé tevő cikkely.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »