Mugabe „makkegészséges”

Robert Mugabe zimbabwei elnök csütörtök hajnalban hazatért, véget vetve ezzel az egészsége körült kialakult találgatásoknak – számol be a dél-afrikai Mail & Guardian.

„Amint láthatják, makkegészséges” – nyilatkozta a tájékoztatási miniszter. Mugabe a nap folyamán már egy kabinetülést is levezetett. A 88 éves, egyes információk szerint betegeskedő elnök lehetséges halála mozgósította az internetes társadalmat, illetve várakozó álláspontra helyezte a zimbabwei társadalmat.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »