Nagyváradon lesz a póló-BL döntője

Bajnokok Ligája-trófea talál gazdára Nagyváradon: Szakadáti László, az Európai Úszóliga (LEN) magyar igazgatója tegnap bejelentette, hogy a Körös-parti városban rendezik meg májusban a férfi vízilabda-BL négyesdöntőjét.

„Végleges és hivatalos, hogy Nagyvárad ad otthont a BL idei zárószakaszát jelentő Final Fournak, amelyre május 11-én és 12-én kerül sor” – erősítette meg a hétvégén felröppent hírt az MTI-nek tegnap Szakadáti László, aki egyébként Nagyváradon született, úszóként több román bajnoki címet nyert, vízilabdázóként pedig a helyi Crişul és Progresul csapataiban is játszott. A LEN vezetője ma érkezik a partiumi városba, hogy felmérje a nagyváradi körülményeket, tegnapi pedig Debrecenben tett látogatást, ahol május 21. és 27. között rendezik meg az úszó-Európa-bajnokságot.

A nagyváradi  olimpiai uszodát 2007-ben adták át, a modern, 1035 néző befogadására alkalmas létesítmény három év alatt, mintegy 5,5 millió euróból épült meg.

A férfi vízilabda-Bajnokok Ligája jelenleg a negyeddöntőnél tart, s a viszszavágók előtt még két magyar együttes, a Vasas és a Szeged is érdekelt az első számú kontinentális sorozatban. Mindkettő ott lehet a Final Fourban is, ehhez a fővárosi gárdának négy-, a csongrádiaknak pedig kétgólos hátrányt kell ledolgozniuk az április 18-i visszavágón horvát riválisaikkal, a Jug Dubrovnikkal, illetve a Mladost Zágrábbal szemben (az első horvátországi meccseken 12-8, illetve 8-6 arányú hazai siker született). A másik két párharcban a horvát Primorje Rijeka a Jadran Herceg Novival (12-11), a szintén montenegrói Budva pedig az olasz Pro Reccóval (5-13) csatázik.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »