Jóváhagyták a MOGYE magyar tagozatának létrehozását

Jóváhagyták a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának létrehozását.

A bukaresti kormány mai ülésén fogadta el az erre vonatkozó határozatot. Catalin Baba tanügyminiszter az ülést követően a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a jogszabállyal csupán a tanügyi törvényt akarják érvényre juttatni. Hozzátette: egy német tannyelvű oktatási vonal létrehozásáról is tárgyaltak, de annak megvalósítása valószínűleg egy hosszas folyamat.

Korábban az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség vezetősége úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a kormány elfogadja a MOGYE-re vonatkozó határozatot, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az Ungureanu-kabinet ellen.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint a kormány megtette a dolgát, most már a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatóinak feladata a kar megszervezése.

Dr. Szabó Béla, a MOGYE oktatója üdvözölte a kormány döntését, szerinte a határozattal rendezték az intézményben eddig uralkodó törvénytelenséget. Hozzátette: rövid időn belül elkezdik a magyar tagozat szerkezetének a felállítását, és hamarosan sor kerülhet a vezetőség megválasztására is.

Kitekintő / Marosvásárhelyi Rádió

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »