ENSZ: számos áldozat a tavalyi kongói választásokon

Az ENSZ Emberi Jogi Irodájának (UNJHRO) kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint legalább 33 ember vesztette életét a tavalyi kongói elnök- és parlamenti választások alatt és után. A Reuters szerint a tanulmány a – többségében ellenzéki szimpatizánsok sérelmére elkövetett – embertelen bánásmód számos megnyilvánulásáról számol be.

Lövöldözések, fogságban elkövetett kínzások és önkényes letartóztatások mellett, a jelentés alapján voltak, akiknek halálához ismeretlen anyag beinjekciózása vezetett. Több tanú elmondása szerint másokat a Kongó folyóba dobtak, a választásokon győzelmet arató Joseph Kabila elnök rezidenciája mellett.

Az ásványokban gazdag országban nagy reményeket fűztek a tavaly év végi választásokhoz. A riport a bántalmazásokat az elnökhöz közel álló gárdistáknak, rendőrségnek, illetve kisebb részben a katonaságnak tulajdonítja. Noha az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, beszédes, hogy az ellenzéki kihívó, a magát szintén győztesnek kikiáltó Etienne Tshisekedi továbbra is házi őrizetben van a fővárosban, Kinshasában.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »