Elhagyta a frakciót az ügyvezető elnök

Napirend előtti felszólásában közölte szerdán, március 7-én, Kovászna Megye Tanácsának rendkívüli ülésén Nagy András, a Magyar Polgári Párt háromszéki ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés MPP-frakciójának tagja, hogy azonnali hatállyal kilép a polgári alakulat közgyűlési csoportjából, és az RMDSZ-frakción belül kíván tevékenykedni a továbbiakban. Nagy András döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt négy évben, az MPP-be 2008-ban történt belépését követően bebizonyosodott, a párt tulajdonképpen nem tart igényt a szakemberi szolgálataira.

„A belépésemet követően megpróbáltam a pártban érdemben tevékenykedni a saját szakterületemen, de idővel az az érzésem alakult ki, hogy erre az alakulat nem tart igényt, ezért a frakcióból való távozás mellett döntöttem. Ugyanakkor úgy vélem, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt, ezért felajánlom a tudásomat a szövetség frakciójának” – fejtette ki Nagy András. Ugyanő reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ-frakcióján belül sikerül megfelelő módon végeznie a munkáját, mint a Kovászna Megyei Gyógyszerkamara elnöke, hiszen az elmúlt években is ez volt a célja.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a bejelentés kapcsán kijelentette, hogy „megfelelő szakemberekre szükség van, és köztudott, hogy Nagy András gyógyszerészként valóban egy értékes szakember, ezért semmilyen akadálya nincs, hogy az RMDSZ-frakciójában folytassa tevékenységét.” Arról, hogy Nagy András a szövetség tagjává is válik, az elnök elmondta, hogy ez elsősorban a tanácstag döntésén múlik.

Kitekintő / Erdély Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »