Nem szabad elengedni a Balkán kezét

A Balkán nélkül nincs egységes Európa. Nem engedheti meg magának az Európai Unió, hogy egy új, a török tagjelölti státuszhoz hasonló helyzet alakuljon ki Európa kellős közepén. Horvátország csatlakozott, ideje felgyorsítani Szerbiával, Macedóniával és Montenegróval is a csatlakozási tárgyalásokat. Szerbia már ki is jelentette, ha nem tesznek lépéseket uniós részről, akkor Magyarország déli szomszédja Oroszország felé fog fordulni. A nyugat-balkáni térséget nem lehet egységesen kezelni, nem lehet a 2004-es kártyát újra kijátszani.

A Balkán ezernyi szállal kötődik Európához, Törökországgal ellentétben történelme, kultúrája, identitástudata egyértelműen azt mutatja, hogy az egységes európai közösség határain belül van a helye. Egyre több szakértő és európai politikus mégis úgy vélekedik a kérdésről, hogy Horvátország 2013-as csatlakozását követően minimum egy évtizedre le fog állni a bővítés folyamata. A nyugat-európai koncepció, mely a 2007-es bővítést elhamarkodottnak tartja és úgy véli, hogy a túlságosan gyors integráció az Európai Uniót gyengíteni fogja, téves.

A probléma igazi gyökerét a 90-es években kell keresni – a közép-európai államokat a Nyugat mindig is csupán egy vagy két térségként kívánta (és a továbbiakban is kívánja) kezelni. Az Európai Unió lassú, bürokratikus berendezkedése miatt a 90-es évek során lelassult Magyarország és Lengyelország integrálódásának folyamata annak érdekében, hogy a többi térségbeli állam fel tudjon zárkózni. Több mint egy évtizedes távlatból ma súlyos hibaként lehet aposztrofálni a 1999-es helsinki döntést, amelyben kettéosztották a térség országait és a csatlakozást egészen 2004-ig halogatták (a 2007-es bővítés ennek a folyamatnak a csúsztatott folytatása volt). A kényszerből mellékvágányra terelt országok közül hazánk szenvedte el a legnagyobb hátrányokat – reálisan nézve Magyarországnak és Lengyelországnak már 2000-ben az unió berkein belül kellett volna lennie.

Az unió helyesen döntött, amikor Szlovéniát elkülönítette a többi volt jugoszláv köztársaságtól, ugyanakkor Horvátország esetében már jelentős késedelemmel kellett szembenéznie az európai közösségnek, pedig a horvátok tavaly hat európai uniós tagállam gazdaságánál (köztük Magyarországénál) jobban teljesítettek. Jelenleg Európában senki sem állítja, hogy Horvátország hátrébb lenne, mint a 2007-ben csatlakozott Bulgária és Románia – ugyanakkor a hat éves csatlakozási különbség lényegesen lelassította a horvát fejlődést. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy már 2007-ben az Európai Unió komoly nehézségekkel ütközött az intézményi struktúra és tagállami finanszírozás területén. A Lisszaboni Szerződés csak elodázta a gondokat, de a problémák Horvátország (és esetleg Izland) csatlakozását követően újra fel fognak merülni – például a gazdaság befolyásolása vagy az intézményi képviselet szempontjából (különösképpen, ha Skócia önállósodási tervei szárba szökkennek az elkövetkező 1-2 évben).

Brüsszelnek már 2012-ben határozott álláspontot kellene képviselnie a további bővítéseket illetően. Három olyan ország van jelenleg a Balkánon, amely komoly reményeket táplál az uniós tagság elérésével kapcsolatban – Macedónia, Montenegró és Szerbia. A három országot szigorúan külön kell venni a szegénység mintaképének tartott Albániától, a szétesés szélén lévő Bosznia és Hercegovinától, valamint a sokak által el nem ismert Koszovótól. Nem engedheti meg magának az unió, hogy újra bevárja a többi országot, amelyeknek fejlődésükben el kellene érniük a szükséges szintet.

Szerbia nyílt utalást is tett arra vonatkozóan, hogy nem fog várni örökké Brüsszel áldására. Ivica Dacic belügyminiszter a Vecsernye Novosztinak adott interjújában leszögezte, hogy ha az Európai Unió márciusban megtagadja Szerbiától a tagjelölti státusz megadását, akkor nagy valószínűséggel a szoros szerb-orosz kapcsolat válhat a jövőben a balkáni állam külpolitikájának  központi elemévé. A miniszterelnök-helyettes szerint az USA is sokat veszítene, ha orosz katonai bázis épülne Szerbiában. A Szocialista Párt elnöki tisztségét is betöltő Dacic szerint az amerikaiak nem kívánnak toleránsabb kapcsolatot kiépíteni Belgráddal, az USA-nak nem érdeke, hogy rendeződjön a koszovói helyzet, valamint, hogy Szerbia felvételt nyerjen a NATO-ba. A politikus kijelentette továbbá, nem reménykedik abban, hogy az Európai Unió és az USA enyhítené álláspontját a kérdésekben. Az egyre inkább kiábrándultsággal jellemezhető szerb lakosság politikai véleményéből világos képet kaphat az európai uniós vezetés. Friss kimutatások szerint jelenleg Boris Tadic unióbarát Demokrata Pártja (DSz) jelentős lemaradással tudja csak követni Tomislav Nikolic Szerb Progresszív Pártját, amely eurószkeptikus politikai arculatával sokkal keményebb tárgyalópartnere lenne az Európai Uniónak, mint a jelenlegi kormány.

A februárban tartott informális jellegű délkelet-európai együttműködési találkozón Görögország, Macedónia, Horvátország és Montenegró külügyminiszterei közös nyilatkozatban kiálltak Szerbia tagjelöltségének megadása mellett. Sztavrosz Dimasz, Nikola Poposzki, Milán Rocsen és Veszna Puszics szerint Szerbia készen áll az integráció következő akadályának átlépésére, a koszovói helyzet és a háborús bűnösök ügyében is együttműködés alakult ki. Az Európai Tanács decemberben adott elutasító válaszát követően drasztikusan csökkent az unió népszerűsége a szerbiai lakosság körében. Egy tavaly decemberben készített kimutatás szerint a szerbek 60 százaléka inkább Koszovót választaná az Európai Unióval szemben, ha döntenie kellene.

Macedónia esete a legszemléletesebb példa az Európai Unió gyámoltalan külpolitikájára. Ha létezne működő, potens és egységes európai külpolitika, már réges-régen nem az abszurd macedón-görög névvitáról cikkezne a macedón sajtó, hanem a holtpontról elmozduló csatlakozási tárgyalásokról. Angela Merkel német kancellár és Nikola Gruevszki macedón miniszterelnök februári találkozójuk során mérlegelték a balkáni ország euróatlanti perspektíváit. „Az Európai Unióban hozzászoktunk ahhoz, hogy kompromisszumokat tegyünk, ha nem így lenne, akkor már nem is léteznénk” – ezekkel az üres frázisokkal fogadta a német kancellár vendégét. Korábban már írtunk arról, hogy Macedónia idén szeretne csatlakozni a NATO-hoz, ugyanakkor a német politikus szerint „név nélkül” nagyon nehéz lesz.

Merkel személyesen felügyelné és segítené a két fél közötti tárgyalásokat, valamint kifejtette, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) idei ítélete megkérdőjelezhetetlen siker a macedón kormánynak. A berlini találkozó során a politikusok egyetértettek abban, hogy párbeszéd nélkül nem lehet megoldást találni a kínos kérdésre, ugyanakkor konkrét terv ennek megvalósításáról itt sem formálódott. Németország elégedett Szkopje belügyi reformjaival és a névvitában nyújtott teljesítményével, ugyanakkor most sem esett szó az esetleges uniós tagságról.

A keleti irányú orientálódásnál is sokkal veszélyesebb szemlélet kezd újjáéledni a Nyugat-Balkánon – a nacionalizmus. Szerbiában, Albániában és Koszovóban is egyre inkább felerősödik a hosszú várakozásba belefáradt kételkedők hangja, a mai napig az évtizedes európai üres ígéreteknél nem kaptak többek a balkáni népek. Koszovó megoldatlan helyzete a pattanásig feszülhet a közeljövőben és ehhez a vezető európai országok is hozzájárultak azzal, hogy kettős politikát folytatnak az érintett államokkal szemben.

Meglehet, hogy Brüsszel már nem emlékszik az Európai Tanács 2003-as thesszaloniki ülésére, ahol tervbe vették a balkáni államok 2014-es uniós csatlakozását, az érintett államok azonban reménykedve várják a segítőkezet Európa részéről.