Somogyi Szilárd otthagyja az SaS-t

Somogyi Szilárd, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) magyar parlamenti képviselője, a választási lista 16-os számú jelöltje nem indul a márciusi előrehozott parlamenti választásokon a választópolgárok bizalmáért.

Somogyi mai ai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szakított Richard Sulík pártjával az értékbeli különbségek miatt. Somogyi kedden kijelentette, hogy a magánvagyon nagyságát korlátozni kellene és minden embernek csak annyi javat kellene birtokolnia, amennyi a személyi szükségletei kielégítésére elegendő. Meggyőződése ugyanis, hogy emberek génjeiben kódolva van a kapzsiság, és ezért el kell távolítani az érvényesüléséhez a feltételeket. Elismerte, hogy ez a nézet, amellyel az SaS nem ért egyet, szerepet játszott a távozásában. Sulíknak – szavai szerint – átadott egy levelet, amelyben lemond a jelöléséről. De már kedden is beszéltek erről, állítólag felszabadult hangnemben.

„Saját döntésem alapján az SaS hatása nélkül jutottam el ide. Eltávolodtam a SaS által képviselt eszméktől, ezért úgy gondolom, hogy a legjobb megoldás az lesz, ha nem leszek a kollégáim terhére” – tette hozzá Somogyi.

A képviselő elismerte, hogy megszűnt hinni a piac láthatatlan kezében, amely az állam beavatkozása nélkül mindent megold. „Kezdek nem hinni a gazdasági növekedésben, amely csak egy szűk réteg számára biztosít hasznot. Az értékbeli különbség megmutatkozott már az elmúlt napok során történt sajtóbeli megnyilvánulásaimban is, amelyek mellett most is kiállok, még ha megengedem is, hogy némely kijelentésemet nem szerencsésen vagy kevésbé hangsúlyosan fogalmaztam is meg” – jegyezte meg a honlap számára készült említett beszélgetés margójára. 

Somogyinak meggyőződése, hogy Szlovákia lejáratásának fő oka a nagytőke kapzsisága, amely a szlovákiai ipar tönkretétele után folyamatosan visszaél a helyzetével és korrupciós viselkedésével eltömíti a demokrácia ütőereit Szlovákiában.

Arra a kérdésre, miért a beszélgetés közzététele után került sor a távozására, nem pedig később, ha az értékeik eltávolodtak egymástól, azt felelte, hogy éppen a közzétételével konkretizálódott a közte és az SaS közti nézetbeli különbség. Biztosított azonban arról, hogy a liberális párt részéről senki sem utalt arra, hogy távoznia kellene a pártból. Elismerte, hogy a beszélgetés vitát gerjesztett a párton belül, ami meggyőzte őt arról, hogy a különbségek rövid távon áthághatatlanok.

Felvidék.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »