Állástalan a szlovák fiatalok harmada

A kimutatások szerint munkanélküli a szlovák fiatalok 35,1 százaléka – tehát minden harmadik fiatal. Az uniós átlag mindössze 22 százalék, az Európai Bizottság is súlyos problémaként kezeli a jelenséget.

Szlovákia az Európai Unió nyolc legrosszabb tagállama közé tartozik a mutatót tekintve, a problémára hamar kell gyors megoldást találniuk az érintett tagországoknak a Bizottság segítségével. Iveta Radičová miniszterelnök az ügyben találkozott az egyes uniós alapokat felügyelő minisztériumok szakértőivel, hogy arról beszéljen, miként lehet átcsoportosítani az alapokra szánt pénzt, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátáin is javítsanak.

Brüsszel egyrészt a fiatalokat érintő foglalkoztatási programok indítását támogatja, de a kis- és középvállalkozásokat is dotálná. Az Európai Szociális Alapból 39 millió eurót különítettek el erre a célra, a Régiófejlesztési Alapból pedig egyenesen 2,26 milliárd eurót szánnak a programokra. Azt egyelőre nem tudni, hogy a fenti pénzösszegekkel Szlovákiában mely alapok gazdálkodnak majd.

A nyolc országot érintő akciócsoport első találkozójára február huszonnegyedikén kerül sor, Szlovákia erre a megbeszélésre már kész javaslatokkal érkezik.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »