Románia elégedetlen az új magyar választójogi törvénnyel

A magyarországi román kisebbség helyzetéről, a magyarországi román ortodox egyház támogatásáról, valamint a magyarországi és a romániai magyar civil szervezetek együttműködéséről tárgyalt Bukarestben Latorcai Csaba államtitkár-helyettes hétfőn.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Bogdan Aurescu külügyminisztériumi államtitkárral tartott megbeszélésen ismertette az új magyar választójogi törvényt, valamint a nemzetiségi törvény módosításait.

A találkozóról kiadott közleményben a román külügyminisztérium úgy vélte, hogy a magyarországi román kisebbség nem fog rendelkezni „megfelelő” parlamenti képviselettel az új magyar választójogi törvény szerint. A Latorcaival tartott találkozón Aurescu rámutatott, hogy a jogszabály előírásai értelmében az olyan kis létszámú nemzeti kisebbségeknek, mint a románoknak, nem lesz majd parlamenti képviselőjük.

Latorcai Csaba az MTI-nek elmondta: jelezte a román államtitkárnak, hogy úgynevezett nemzetiségi szószólójuk lesz azoknak a kisebbségeknek, amelyek nem küldhetnek parlamenti képviselőt a parlamentbe. Latorcai szerint a román államtitkár azt kifogásolta, hogy a nemzetiségi szószólónak nem lesz szavazati joga. A magyar államtitkár-helyettes elmondta a román félnek, hogy a nemzetiségi szószóló jogköreit még nem szabályozták, ezt 2014-ig kell megtennie az Országgyűlésnek, így még történhetnek olyan fejlemények, amelyek megnyugtatóan rendezik ezt a kérdést.

Aurescu ugyanakkor üdvözölte a magyarországi nemzetiségi törvény módosítását, amely visszaszoríthatja az „etnobiznisz” jelenséget, majd hozzátette, hogy a módosítások hatékonyságának „valódi tesztjét” a 2014-es választások képezik.

Aurescu szorgalmazta a rádiós és a televíziós román kisebbségi szerkesztőségekben dolgozók létszámának növelését, ugyanakkor megköszönte, hogy az új magyar egyházügyi törvény elismerte a román ortodox egyházat.

Latorcai Csaba a bukaresti látogatás során az ortodox pátriárkátuson is tárgyalt a magyarországi román ortodox egyház templomainak, ingatlanainak fejlesztéséről. A Dézsi Attilával, a román kormány főtitkárával folytatott megbeszélésen a magyarországi és a romániai magyar civil szervezetek közötti együttműködés szerepelt napirenden.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »