Szlovákia: Reális az esélye egy jobb-közép kormánynak?

Daniel Krajcer (Szabadság és Szolidaritás – SaS) kulturális miniszter szerint megdőlt mindkét mítosz, ami miatt az SaS nem lehetett tagja egy jövőbeli jobb-közép kormánynak.

Krajcer állítja, hogy az SaS-nek már nem a nullával egyenlő a koalíciós potenciálja, mivel már egyik párt sem tartja elképzelhetetlennek a választások utáni együttműködést. Ugyanakkor szerinte megdőlt az is, hogy az euró-mentőcsomag miatt nem lehetne az SaS a koalíció tagja. „Mikuláš Dzurinda nyíltan kijelentette, hogy a jövőben nyugodtan számolhatunk a holland modellel” – fogalmazott.

Richard Sulík állítja, más jobboldali pártokkal is szeretnének tárgyalni, hogy megismerjék nézeteiket. Úgy véli, némelyikük talán már örvend a Smer-SD-vel való jövőbeni kormányzásnak. Hozzátette, hogy Mikuláš Dzurindával és Ivan Miklošsal nem akar egy kormányban szerepelni. Azt azonban nem mondta, hogy e két politikus távozását kérné az SDKÚ-tól.

Az SaS politikusai nem tartanák jó ötletnek valamelyik jobboldali párt együttműködését a Smer-SD-vel, ugyanakkor szerintük mobilizálni kell a jobb-közép pártok szavazóit, mert annak veszélye fenyeget, hogy Robert Fico pártja akár az alkotmányos többséget is megszerezheti a parlamentben.

Az SaS politikusainak felvetésére reagált a Híd és a KDH. Bugár Béla (Híd) szerint jobb-közép kormány kialakítására akkor lehet esély, hogy ha mindegyik koalíciós pártnak ugyanolyanok a nézetei az európai témák kapcsán.

Az Európa-párti hozzáállást várja el az SaS-től a KDH is. „Szlovákiának stabil, szlovák- és Európa-párti kormányra van szükségre. Erre a kihívásra az SaS-nek kell válaszolnia” – jegyezte meg szóvivőjük, Matej Kováč.

Bugár elítélte, ahogyan Sulík beszél Dzurindáról és Miklošról, ugyanis egy másik párt életébe való súlyos beavatkozásnak tartja, ha egy pártelnök akarja megmondani, hogyan cselekedjen a másik párt. A KDH ezt nem kommentálta.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek