Az ellenzék sem kínál csodákat

A Smer-SD előnye az, hogy sohasem kínált teljesíthetetlen dolgokat – jelentette ki Pavol Paška a Markíza televízió Testre szabva című vasárnapi vitaműsorában. Hozzátette, pártja a március 10-i előrehozott választások kampányában sem ígér csodákat.

A Smer alelnöke szerint Szlovákiának stabilitásra, biztonságra és olyan normális kormányra van szüksége, amelynek tagjai nem egymással viszálykodnak, nem fognak SMS-eket küldözgetni és keresni, hogy ki árulta el őket.

Paška ezzel vitapartnere, Richard Sulík állítására reagált. Az SaS elnöke azt mondta, azért küldözgetett SMS-eket Marián Kočner vállalkozónak, hogy megtudja, a főügyészválasztáskor ki volt az áruló a kormánypárti képviselők közül.

Sulík a műsorban megerősítette, hogy pártja továbbra is szorgalmazza a marihuánafogyasztás (bizonyos körülmények közötti) dekriminalizálását.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »