Drágábbak a hitelek, mint 2010-ben

A kamatvágással a román jegybank azt el tudta érni, hogy a hitelek decemberben olcsóbbá váltak az előző hónapokhoz képest, de a hitelkamatok szintje továbbra is magasabb, mint 2010 végén, írja a Ziarul Financiar. Elemzésük szerint ez azt jelenti, hogy a jegybank lépésére a piac nehézkesen reagál, tudósít a Manna.ro.

December végén a lakossági lejes hitelek átlagkamata elérte a 12,7 százalékot, ami 0,2 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél a jegybank adatai szerint. Az egy évvel korábbinál azonban egy százalékponttal magasabb.

A hitelek decemberi árcsökkenését kizárólag a bankközi piac kamatainak folyamatos csökkenése váltotta ki, ami viszont a piacon elérhető bőséges likviditás eredménye.

A bankárok viszont nehezen mondanak le arról a nyereségsávról, amit a pénzügypiaci mutatókra (Robor vagy Euribor) számolnak rá, főként most, hogy többet költenek arra, hogy forrásokat vonjanak be az ügyfelektől.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »