2011 a sajtószabadság fekete éve volt

A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet 2011-es jelentése a sajtószabadságról érdekes meglepetéseket tartalmaz. Namíbia az első 20 ország között szerepel, erős demokráciák szorultak a 40. hely mögé és az „arab tavasz” országai is jelentős pozícióváltozást könyvelhettek el.

A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet elkészítette 2011-es értékelését a sajtószabadság állapotáról. A 2010-es évhez képes jelentős elmozdulás történt az országok ranglistán betöltött helyei között, elsősorban a világban végbement hatalmas változásoknak köszönhetően, amelynek előmozdítója az arab világ volt. A szervezet elemzése szerint 2011 kulcsszava az elnyomás volt, még soha nem állt olyan szoros összefüggésben sajtó és demokrácia, mint ebben az évben, és még soha nem volt ilyen magas a cenzúra és az újságírokat ért fizikai támadások mértéke – olvasható a szervezet jelentésében.

A felmérés szerint a sajtószabadság (szinte már hagyományosan) a Skandináv országokban és a Benelux államokban a legmagasabb szintű a világon. A lista vezetője Finnország és Norvégia. A szervezet szerint ez ékes bizonyítéka annak, hogy a szilárd demokráciák megfelelő alapot tudnak biztosítani a média szabadságának. Ennek fényében igazi meglepetésnek számít Namíbia és a Zöld-foki-szigetek az első 20 helyezett között, ahol nem tapasztaltak a sajtó működésének korlátozására irányuló kísérleteket 2011-ben.

Az arab tavasz országai jelentős pozícióváltozásokat tudhatnak maguk mögött. A 134. helyen álló Tunézia 30 hellyel ugrott feljebb a ranglétrán az előző évhez képest, Egyiptom viszont 39 helyet veszített, míg Bahrein 29 hellyel csúszott lejjebb a 173-ik helyre. A ranglista legalján Eritrea, Észak-Korea és Türkmenisztán áll. Ezekben az országokban erős diktatúra korlátozza a sajtó működését.

Az Európai Unióban leszakadás figyelhető meg a vezető tagállamoktól, amelyek a lista legelején állnak. A legrosszabban teljesítők között van Bulgária (80.), Görögország (70.) és Olaszország (61.), amelyek a szervezet jelentése szerint a politikai akarat hiánya miatt nem képesek felvenni a versenyt az információ és a média szabadsága terén. Franciaország, Spanyolország és Románia azonban fejlődést mutatnak az előző évekhez képest. Magyarország a 40. a világranglista szerint. Olyan országok állnak előttünk, mint Niger, Uruguay, Tanzánia, viszont megelőztük az Egyesült Államokat (47.), és Olaszországot (61.).

Szabó Dóra

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »