Kína ellenzi az Irán elleni szankciókat

Kína határozottan ellenzi az Irán elleni szankciókat, mert úgy véli, azok nem fognak eredményre vezetni – derül ki a külügyminisztérium szóvivői irodájának közleményéből, amelyet a Hszinhua hírügynökség közölt csütörtökön.

„Körültekintés nélkül nyomást gyakorolni Iránra és szankciókat bevezetni ellene nem konstruktív lépés” – szögezi le a közlemény, hozzátéve azokat az ismert fordulatokat, amelyek szerint Kína mindig a párbeszéd és a konzultáció híve a vitás nemzetközi kérdések rendezésében, valamint hogy reméli: az érintett felek szem előtt tartják a térség békéjének és stabilitásának szükségességét.

A külügyminisztérium arra reagált, hogy az Európai Unió hétfőn bejelentette: gazdasági büntetőintézkedéseket vezet be Irán ellen.

Peking már többször közölte: nem vesz részt Irán gazdasági szankcionálásában. Ennek egyik nyilvánvaló magyarázata, hogy olajimportjának jelentős hányadát, 11 százalékát szerzi be a közép-keleti országból.

Megfigyelők szerint az EU lépésével és azzal, hogy más országok is – köztük Japán és Dél-Korea – lemond az iráni olajbeszerzésről, vevő nélkül marad a teljes iráni export fele, amire Teherán állításával ellentétben, nem lesz könnyű azonnal új vásárlót találni.

A legvalószínűbb új felvásárlók az Iszlám Köztársaság legnagyobb partnerei, Kína és India, amelyek eddig ellenálltak a szankciókhoz való csatlakozásra irányuló washingtoni nyomásnak. Mindazonáltal a piaci elemzők úgy vélik, még ha a kínai olajvállalatok és az indiai importőrök a szankciók haszonélvezői lesznek is, e két ország nem fogja kiváltani szaúdi és orosz olajimportját iránival.

Peking a diplomácia frontján újra és újra a tárgyalások folytatására igyekszik rávenni Teheránt. Az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács delegációjának minapi látogatásakor is azt hangsúlyozták, hogy Irán kész a tárgyalásokra a nyugati hatalmakkal nukleáris dossziéjáról, és hajlandó megerősíteni együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ).

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »