Az EurActiv kivonul Magyarországról

Több évnyi jelenlét után az EurActiv Magyarország, az EurActiv Hálózat budapesti tagja beszüntette tevékenységét. A tavaly júniusban eldöntött intézkedést hosszas, nem gyümölcsöző egyeztetések és jogviták után a brüsszeli kiadó a tegnapi napon jelentette be.

Christophe Leclerq, az EurActiv Hálózat alapítója úgy nyilatkozott, hogy „az EurActiv Hálózat gazdasági és politikai okokból vonul ki Magyarországról, ami összefüggésben áll azzal, ahogyan a médiát kezelik az országban. Kevés ügyfelünk érzi úgy, hogy nyilvános vitákat támogathatna Budapesten. A politikai klíma szintén ellehetetlenítette a normális működésünket”.

Radovan Geist, az EurActiv Szlovákia kiadója, egyben a magyar oldal alapítója és későbbi kisebbségi tulajdonosa szerint „a szoros visegrádi együttműködés az EurActiv Hálózaton belül érdekes kísérlet volt és valóban hozott bizonyos pozitív eredményeket. De annak érdekében, hogy fenntartható maradjon, szilárd alapokon kell állnia, amit a jelenlegi gazdasági és politikai klímában nem lehet elérni Magyarországon”.

Az EurActiv magyar kiadója szerint azonban az ok mögött elsősorban egy, a magyar kiadót negatívan érintő pénzügyi szabálytalanság áll az ügy hátterében, aminek bejelentését követően a magyar kiadóval történő egyeztetés nélkül 2010. júniusában a brüsszeli jogtulajdonos elhatározta a magyar oldal megszüntetését. Ez a döntés jelentős reputációs és anyagi kárt okozott a magyar kiadónak, amely ennek ellenére fenntartotta független, megbecsült és anyagilag jövedelmező szolgáltatását amíg lehetséges volt. Az EurActiv Magyarország szolgáltatásaira több tucat független minőségi magyar médium támaszkodott, és az olvasók számára is eligazodási pontot jelentett az ország jelenlegi nehéz helyzetében.

A magyar jogtulajdonosok remélik, hogy az EurActiv Hálózat nem támaszt további kifogásokat az elé, hogy a magyar nyelvű archívumot a hírszolgáltatás mielőbbi újraindítása érdekében felhasználják, akár az EurActiv hálózat keretein belül, akár azon kívül.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »