Visszahelyezték a Székelyföld-táblát

Visszahelyezték csütörtökön a helyi hatóságok a Székelyföld-táblát a Kovászna megyei Nagyajta határába – közli a Krónika. A pannót azt követően távolították el, hogy erről a brassói törvényszék jogerős döntést hozott. Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke csütörtökön közölte, hogy a nagyajtai hatóságok megszerezték az engedélyt a tábla elhelyezésére, ezt követően került vissza a helyére.

A megyei elöljáró ugyanakkor ismételten leszögezte, a háromnyelvű – magyar, román, angol – tábla célja a térség turisztikai népszerűsítése.

Mint ismeretes, a pannót első ízben 2008-ban helyezték ki Nagyajta határába, majd a jogerős bírósági ítélet nyomán a tavaly nyáron távolították el onnan. Az eltávolítást Codrin Munteanu, Kovászna megye korábbi prefektusa kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy az építési engedély nem felelt meg a törvényi előírásoknak, s az ügyben jogerősen pert is nyert. Hasonló, ám jóval nagyobb táblát helyeztek ki 2007-ben Kökös határában is, azonban rövid időn belül az útügyi hatóság eltávolíttatta azt, mivel kihelyezésekor nem tartották be a vonatkozó jogszabályi előírásokat, és túl közel volt az úttesthez.

Demeter János több ízben is leszögezte, hogy a megyei hatóságok célja hasonló pannók elhelyezése Háromszék Brassó és Bákó megyével határos településein.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »