Bejelentették: ennyivel nő jövőre a gáz ára

Szlovákiában évközi viszonylatban átlagban 5,53 százalékkal emelkedik jövőre a lakossági gáz ára – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Jozef Holjenčík, az Árszabályozási Hivatal vezetője.

Elmondta, annak földgázt csak főzéshez használók fogyasztók esetében az éves kiadás csak 1,6 euróval emelkedik. A vízmelegítést is gázzal biztosítók átlagosan évi 29,4 euróval fizetnek majd többet jövőre. Akik pedig gázzal fűtenek, várhatóan átlagban évi 66 euróval nagyobb kiadásra számíthatnak.

Holjenčík tájékoztatása szerint a Szlovák Gázművek (SPP) gázáremelési javaslata kapcsán indult eljárást korábban azért kellett megszakítani, mert az SPP csak a lakosságra akarta hárítani a gázszállítással és a disztribúciós hálózathoz való hozzáféréssel, csatlakozással kapcsolatos terheket, a többi fogyasztóra nem, ami azonban jogszabályokba ütköző lépés lett volna.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »