Csak Cameron mondott eddig nemet az új paktumra

A gazdasági unió felé történő látványos előremeneküléssel válaszolt pénteken az Európai Unió az egységes valuta túlélését veszélyeztető adósságválságra, ám a választott módszert és a vállalkozásban részt vevő országok pontos számát illetően számos kérdőjel maradt. Most a piacokon a sor, hogy ítéletet mondjanak a válságból való újabb kitörési kísérlet felett.

Egy új költségvetési paktum márciusig történő kitárgyalása és a valutaövezetet védő tűzfal további megerősítése. Az Európai Tanács csütörtöki és pénteki ülésének e két érdemi döntésével új szakaszba lépett az Európai Unió és a 17 tagú euróövezet harca az egységes valuta megmentéséért. Most a piacokon a sor, hogy mérlegre helyezzék az EU-csúcs döntéseit, és miként azt több diplomata is vélelmezte, előfordulhat, hogy a legújabb csomag az előzőekhez hasonlóan túl könnyűnek találtatik majd.

A kétségek egyik forrása az, hogy vajon eléggé szilárd és ellenállóképes-e az a védősánc, amit a valutaövezet húzott fel az államadósság-válság átterjedése ellen. A tagállamok vezetői mostani találkozójukon valamelyest tovább szélesítették a tűzfalat, ám megfigyelők szerint kérdéses, hogy ez az ideges befektetők szemében elégségesnek bizonyul-e. A mostani döntések értelmében egy évvel, 2012 júliusára előrehozzák a jelenlegi átmeneti mentőalapnál sokkal teljesebb Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) hatályba lépését, miközben 2013 nyaráig még az európai pénzügyi stabilitási alap (EFSF) is operatív marad. Az ESM és az EFSF együtt elvileg 500 milliárd eurót lesz képes mozgósítani a nyomás alá került országok pénzügyi támogatására. Emellett azt a két mechanizmust is aktiválni fogják a közeljövőben, amelyek plusz forrásokat biztosíthatnak az EFSF számára. Ezzel párhuzamosan a vezetők arról is megállapodtak, hogy az eurózóna országai kétoldalú kölcsön formájában további 200 milliárd eurót bocsátanak az IMF rendelkezésére, növelve ezzel a valutaalap válságkezelő kapacitásait.

A befektetők korábban két fontos igényt fogalmaztak meg a politika felé. Az egyik, hogy a valutaövezetnek legyen végre egy olyan korlátlan tűzerővel rendelkező hitelintézménye, ami még Olaszország kisegítésére is képes. Erre a szerepre az Európai Központi Bank lenne a legalkalmasabb, ám a pénzintézet Németországgal egyetértve attól való félelmében, hogy rossz hatással lesz a költségvetési fegyelemre, eddig elutasította, hogy korlátlan mennyiségben vásároljon a másodlagos piacokon a bajba jutott országok államkötvényeiből. És bár ez az opció továbbra sem kapott zöld jelzést, Mario Draghi az EKB elnöke a csúcson jelezte, hogy a frankfurti jegybank kész technikai segítséget nyújtani a jobb híján a tűzoltó szerepet betöltő EFSF-nek.

A másik dolog, amit a befektetők az eurózónán számon kértek, hogy adjon egy többé-kevésbé világos útitervet arra nézve, hogy milyen irányba mozdul el közép- és hosszú távon az integráció, kiegészül-e például a pénzügyi unió előbb-utóbb egy gazdasági unióval. Ebből a szempontból Európa a brüsszeli csúcson az eddigi legvilágosabb indikációkat adta a külvilágnak arról, hogy végső célja a tényleges gazdasági és fiskális unió megvalósítása és már a közeljövőben hozzálát ennek a tervnek a végrehajtásához.

Ezt a víziót hivatott ugyanis megtestesíteni az az elsősorban német nyomásra elhatározott új költségvetési paktum, amely minden eddiginél szigorúbb költségvetési szabályok betartatására kötelezné a jövőben az eurózóna tagjait, illetve azokat az uniós tagállamokat, amelyek erre ugyancsak készséget mutatnak. Ennek része lesz többek között az az egyensúlyi aranyszabály, amelyet minden eurózóna tagállamnak egységesen rögzíteni kellene az alaptörvényében és amelynek ellenőrzését az Európai Bíróságra bíznák.

A brüsszeli csúcson elfogadott menetrend értelmében az új fiskális paktumot márciusig tárgyalnák ki és utána a különböző tagállamokban is jóváhagynák.

Az új paktumot optimális esetben az EU alapszerződésének módosításával fogadták volna el, ám a csúcson kiderült, hogy erre a brit kormány ellenkezése miatt nincs lehetőség. David Cameron egy brit kívánságlista elfogadásától tette függővé a hozzájárulását, ám erre sem Németország, sem Franciaország nem volt vevő. Így maradt egy másik opció, amit Angela Merkel előzőleg a második legjobb megoldásnak nevezett: egy nemzetközi (kormányközi) megállapodás az eurózóna tizenhét tagállamának, illetve azoknak a nem euróövezeti uniós tagállamoknak a részvételével, amelyek erre készek.

Bár kezdetben úgy tűnt, hogy az eurózóna tagjain kívül hat további uniós tagállam rábólintott a kezdeményezésre, míg másik négy (köztük Magyarország) időt kért, vagy nemmel válaszolt, péntekre kiderült, hogy a tíz eurózónán kívüli ország közül kilenc előbb a parlamentjével kíván konzultálni, mielőtt valamikor márciusban meghozná a végleges döntését. Addig azonban egy sor kérdés még tisztázásra vár, így az, hogy a valutazónán kívüli országoknak már az euró átvétele előtt vagy csak azt követően kell majd alkalmazniuk a paktumban foglalt rendelkezéseket. További kérdés, hogy az EU intézményeit hogyan és milyen jogi alapon kapcsolódhatnak be egy olyan új együttműködésbe, amire az EU-szerződés hivatalos keretein kívül kerül sor.

Az állam- és kormányfők mindenesetre továbbra is céljuknak tartják, hogy a rendelkezéseket a lehető leghamarabb beépítsék az Unió szerződéseibe.

Miként arra a magyar miniszterelnök rámutatott, a kezdeményezéshez való csatlakozás komoly szuverenitási kérdéseket vet fel, amelyekről az Országgyűlésben kell lefolytatni a vitát, mielőtt meghozzák a döntést. „A magyar álláspont attól függ, hogy mi lesz a paktum végleges tartalma. A benne foglalt intézkedéseket az eurózónához való csatlakozás előtt vagy csak azután kell majd alkalmazni?” – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Orbán Viktor (a miniszterelnök értékelését részletesen lásd külön anyagunkban).

A 27 uniós tagállam közül egyelőre tehát csak Nagy-Britannia jelezte fehéren-feketén, hogy nem kíván csatlakozni a paktumhoz.

Az Európai Tanács elnöke a kétnapos ülés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, reményei szerint a kezdeményezésben részt vevő tagországok legkésőbb március elejéig alá is írják a fiskális paktumot létrehozó kormányközi szerződést, de inkább előbb – tette hozzá. Herman Van Rompuy szerint a szerződés, a gazdaságpolitikai koordinációt erősítő már meghozott, és még tárgyalásra váró uniós jogszabályok, valamint a komoly politikai vállalások mind hozzájárulnak majd a cél eléréséhez, tudniillik, hogy szorosabb kapocs legyen a tagországok gazdasági tervezése között.

A politikus többször is üzent burkoltan Nagy-Britanniának. Egyrészt feltűnően sokszor utalt arra, hogy a fiskális paktumhoz 26 ország csatlakozhat, egy viszont nem is hajlandó gondolkozni rajta, másrészt kijelentette azt is, hogy „26 ország közös vívmánynak tekinti az eurót”. Hozzátette, hogy a paktum nyitott az eurózónán kívüli tagországok előtt is, sőt, a tagállamok az Európai Parlamentet is szeretnék bevonni a közös tervezésbe. Herman Van Rompuy elmondta, mindentől függetlenül minél előbb szeretnék tudni, hogy hány ország csatlakozik majd a kezdeményezéshez.

Kérdésre válaszolva az Európai Tanács elnöke felidézte, eredetileg az alapszerződés módosításával szerette volna megoldani a fiskális együttműködés mélyítését, de erre nem volt lehetőség, mivel nem kapott egyhangú támogatást az első kezdeményezés. Herman Van Rompuy elismerte, hogy a kormányközi szerződési forma nem tökéletes, vannak hátrányai, de „megpróbáljuk belőle a legtöbbet kihozni, és azt az üzenetet küldjük kifelé, hogy a dokumentum jogilag akkora kötőerővel fog bírni, amekkorával csak lehet”.

A kétkedők véleményére azonban azzal reagált, hogy a legfőbb elvárás a csúccsal szemben az volt, hogy az eurózóna vállaljon visszafordíthatatlan elkötelezettséget az övezet megmentése mellett, ezt pedig szerinte meg is tette.