Még többen kirándulhatnak Határtalanul

Az általános és középfokú iskolák 7-12. évfolyamain legyenek megszervezhetők a jövőben a határon túli kirándulások – indítványozza az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága. Jelenleg a 9-11. évfolyamokon lehet a kirándulásokat megszervezni.

A nemzeti köznevelési törvényjavaslathoz beadott bizottsági módosító indítvány indoklása szerint a korai, az általános iskola 7. évfolyamán megszervezett tanulmányi kirándulások során szerzett tapasztalatok az oktatásban hosszabb ideig hasznosíthatók, a résztvevő diákok számára már 8. osztálytól, valamint a középfokú oktatás teljes ideje alatt is hivatkozhatók.

Csete Örs, a program vezetője korábban elmondta: november közepéig már több mint ezer magyarországi hetedikes diák vett részt külhoni tanulmányi kiránduláson a Határtalanul! program keretében. Kifejtette, hogy a meghirdetett tanulmányi kirándulásokon és együttműködésekben a 2011/2012-es tanévben 16.832-en vesznek részt.

A szeptemberi programkezdéstől november közepéig már több mint ezer magyarországi hetedikes diák utazott a szomszédos országok valamelyikébe és közel 600 magyarországi és külhoni szakképző iskolás találkozott valamilyen szakmai együttműködés kapcsán.

Jelezte, hogy míg tavaly 200 millió forint állt a programra rendelkezésre, idén ez az összeg 450 millió forint.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »