Az SDKÚ vesztette a legtöbb szavazót a kormánybukással

Bár a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) korábban az egyik legstabilabb szavazóréteggel rendelkező pártnak számított, a kormány bukása óta egyre több szimpatizánsa bizonytalanodik el – állítja a Focus. A KDH és a Híd stagnál, az SaS némileg esett.

A Focus legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a 2010 nyarán még 15 százalékot szerző SDKÚ csak 11,3 százalékos népszerűségnek örvend, ráadásul Iveta Radičová is abbahagyja a politizálást március után. A pártnak van emellett a második legtöbb bizonytalan szavazója. A KDH tíz százalékon áll, az SaS 7,5, a Híd pedig 7 százalékos támogatottságot élvez a Focus kimutatásai szerint.

A számok önmagukban sokat még nem jelentenek, a felmérésben viszont a szimpatizánsok meggyőződését is vizsgálták. Míg tavaly októberben a jobboldali párt választóinak 85 százaléka szavazott rájuk az előző választáson is, a meggyőződéses szavazók aránya most 54 százalékra csökkent. Ráadásul az egykori választók harminc százaléka már nem szavazna senkire sem, bizonytalan. A rivális pártokat ugyanakkor kevesen választanák.

Az SaS sem nyert a bukással, szavazói egy részét elveszítette, a választóinak negyede pedig bizonytalan. A független választók egy része számára ugyanakkor egyre szimpatikusabb a párt. Martin Slosiarik, a Focus szociológusa rámutatott, hogy az SaS és az SDKÚ választói is bizonytalanná váltak ugyan, de nem választottak maguknak még új pártot – vissza lehet őket csábítani.

A Híd bizonytalan szavazóinak száma szinén nőtt, az egy évvel ezelőtti öt helyett most 17 százalék ingadozik, viszont megszerezték az MKP szimpatizánsainak egy részét. A KDH és a Smer választótáborának 80 százaléka stabil. Az SNS meggyőződéses választóinak száma nyolcvanról hatvan százalékra csökkent.

Életkor szerinti kimutatásban az elsőválasztók a legkiábrándultabbak a politikából. Míg egy évvel ezelőtt 17-17 százaléknyi nem szavazó, illetve bizonytalan választó volt körükben, most 19 százalékuk nem akar, 37 százalékuk pedig nem tud kire szavazni. Slosiarik rámutatott, a legfiatalabbak elfordultak a SaS-tól, Sulík pártja feleannyi támogatottságnak örvend az elsőválasztók körében, mint egy éve.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »