Elfoglalták a szlovák parlamentet

A Válaszcsapás (Odplata) nevű csoport 2011. november 17-én elfoglalta szónoki emelvényt a szlovák parlament ülésteremben. Az elégedetlen fiatalok felolvasták követeléseiket, és közölték, hogy addig nem távoznak, amíg nem teljesítik kéréseiket.

A Guy Fawkes álarcot viselő csoport előre bejelentette, hogy 15.00 órára tervezik tettük végrehajtását, de mivel a parlamentben aznap nyílt nap volt, a nagy érdeklődés miatt majdnem egy órával később jutottak csak be az épületbe.

Legfontosabb követeléseik:

  • a politikusok gyanús ügyeinek kivizsgálása 1989. novemberéig visszamenően,
  • a közvetlen demokrácia bővítése petíciós jog és referendum formájában,
  • a pénzügyi csoportok politikai döntésekre gyakorolt befolyásának megszüntetése,
  • a politikai döntések ellenőrző mechanizmusának mielőbbi bevezetése.

A fiatalok rendkívül csalódottak voltak, mivel Jozef Viskupič (Egyszerű emberek) kivételével egy képviselő sem állt szóba velük. Ő sok sikert kívánt nekik, és elmondta, hogy követeléseik nagy részével egyet is ért.

A látogatási idő lejártával a biztonsági őr megkérte az aktivistákat, hogy hagyják el az épületet. Mivel erre nem voltak hajlandók, a rendőrök is távozásra szólították fel őket, nekik már engedelmeskedtek az elégedetlenkedők.

Felvidék.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »