Autonómiát is kér az Erdélyi Magyar Néppárt

Újra elküldi az RMDSZ-nek Toró T. Tibor azt az alkotmánymódosítási javaslatcsomagot, amelyet Szilágyi Zsolttal együtt, még a szövetség parlamenti képviselőiként szerettek volna benyújtani 2003-ban – jelentette be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alapító elnöke tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján.

Nem tartja ugyanis elégségesnek, hogy a „nemzetállam” kifejezés kikerüljön az alkotmányból, arra is szükség van, hogy a Romániában élő nemzetiségek autonómialehetőségei megjelenjenek az alaptörvényben. Mint fogalmazott, ezzel a javaslattal a legutóbbi alkotmánymódosítás idején őt és Szilágyi Zsoltot „egyedül hagyta” az RMDSZ-frakció többi tagja. Toró T. Tibor egyébként úgy véli, Romániában egyhamar nem fog megvalósulni az alaptörvény módosítása, hiszen a kormány és az ellenzék között egyéb ügyekben sem születik konszenzus, valószínűtlen tehát, hogy az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados szavazati többség összejöjjön.

Toró T. Tibor azt is elmondta, hogy folyamatban van az EMNT népszámlálási megfigyelői akkreditációjának meghosszabbítása, s ha nem sikerül elérni a célt, közigazgatási bíróságon támadja majd meg a felelősöket a szervezet. Mint elmagyarázta, Európa-szerte létezik olyan megfigyelői akkreditáció, amely nemcsak az adatgyűjtés szakaszára, hanem az összesítés időszakára is vonatkozik, de a romániai szabályzatból ez kimaradt, „pedig a lényeg csak most kezdődik”.

Papp Előd székelyföldi régiókoordinátor szerint fontos lépés, hogy a Kovászna megyei tanács népszavazásra bocsátja a megyék megmaradásának kérdését, viszont aggasztó, hogy a magyar prefektusok nem támogatják azt.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek