Lemond Berlusconi

Először megszavazzuk a stabilitási törvénycsomagot, s utána mondok le – nyilatkozta Silvio Berlusconi olasz kormányfő az Ansa hírügynökségnek, miután közel egyórás megbeszélést folytatott kedden Giorgio Napolitano államfővel.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a kormányfő tudatában van a kormánytöbbség hiányával zárult keddi parlamenti szavazás következményeinek, ugyanakkor kötelességének érzi az európai partnerek által várt gazdasági lépések megtételét. Ezért Berlusconi a reformokról november végére kitűzött szavazás után adja be lemondását Napolitanónak, aki akkor megkezdi a pártokkal való konzultációt.

Kormányforrások szerint Berlusconi egyeztetésre ment Napolitanóhoz, nem állt szándékában lemondani. Umberto Bossi, a kisebbik kormánypárt, az Északi Liga vezére, aki kedden Berlusconi félreállását szorgalmazta, úgy nyilatkozott, Berlusconi az államfőhöz tartva még nem tudta, lemond-e vagy sem, s Napolitanóval közösen döntött.  Olasz alkotmányjogászok szerint az abszolút parlamenti többség elveszítése (a 2010-es zárszámadásról szóló keddi szavazáson nem állt ki az összes kormánypárti képviselő Berlusconi mellett) nem kötelezte lemondásra a kormányfőt, a probléma nem jogi volt, hanem politikai. A politikai elemzők emlékeztettek, hogy az EU-nak ígért stabilitási reformcsomag szavazásáig Berlusconi rendezheti koalíciója sorait. Hozzátették, az sem biztos, hogy Berlusconi lemondása után előrehozott választások következnek. Nem kizárt, hogy Napolitano a konzultációk során más megoldást talál. „Berlusconi mégiscsak lemondott, ezt minél előbb hivatalosan is tudomásul kell venni” – reagált az elnöki palotából érkező hírre az ellenzéki Demokrata Párt (PD). Drámainak nevezte az olasz helyzetet Olli Rehn európai pénzügyi biztos. A római kormánytöbbség erővesztését követően a tízéves olasz államkötvények hozama 6,78 százalékra ugrott. 

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »